Kilenc európai ország – köztük Románia – fogadja be az Ocean Vikingen érkező menedékkérőket

•  Fotó: Anthony Jean/SOS Méditerranée

Fotó: Anthony Jean/SOS Méditerranée

Kilenc európai ország vállalta, hogy befogadja annak a 234 migránsnak a kétharmadát, akik a dél-franciaországi Toulon hadikikötőjébe hamarosan megérkező Ocean Viking civilszervezeti hajó fedélzetén vannak – jelentette be csütörtök este Gérald Darmanin francia belügyminiszter a TF1 francia kereskedelmi televízió híradójában.

MTI

2022. november 11., 07:422022. november 11., 07:42

Az SOS Méditerrannée francia humanitárius szervezet által működtetett norvég felségjelzésű hajó kedden távozott a szicíliai vizekről, és pénteken érkezik meg a francia kormány által kijelölt katonai kikötőbe. A tárcavezető a csütörtöki kormányülést követően közölte: Franciaország csak arra való tekintettel fogadja a hajót, hogy „az olasz hatóságok hagyták az utasokat két hétig hánykódni a tengeren”. Gérald Darmanin elmondta:

Németország több mint nyolcvan embert fogad be, ugyanennyi embert szétosztanak Horvátország, Románia, Bulgária, Litvánia, Málta, Portugália, Luxemburg és Írország között az „európai szolidaritás” nevében, az utasok egyharmada pedig francia településekre kerül.

Csak azok maradhatnak az Európai Unióban, akik jogosultak menedékre – hangsúlyozta a miniszter. Megismételte, hogy „azok, akik nem kaphatnak menedéket, egyenesen visszaindulnak a származási országaikba”.

A Ocean Vikingen utazók között bangladesi, eritreai, szíriai, egyiptomi, pakisztáni, mali, szudáni és guineai állampolgárok vannak – jelezte a francia belügyminisztérium az AFP hírügynökségnek. A forrás elmondta: az érintett országokkal megtörtént a kapcsolatfelvétel azok kitoloncolása érdekében, akik nem jogosultak menedékre.

Gérald Darmanin ismételten „embertelennek” minősítette Olaszország eljárását, amely nem engedélyezte partjainál a mentőhajó kikötését,

és jelezte: emiatt Párizs felfüggeszti azt az európai megállapodást, amelynek értelmében egy év alatt 3500 olyan menedékkérő befogadására kötelezte el magát, aki Olaszországban ért partot. Azt is elmondta, hogy Franciaország megerősíti az Olaszországgal közös határa védelmét, e célból ötszáz rendőrt a nap folyamán az olasz határhoz irányítottak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök
2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt
2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik
2025. szeptember 09., kedd

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után

Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után
2025. szeptember 09., kedd

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát

Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát
2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra