Hirdetés

Kijev polgármestere szerint az ukránok nemcsak a hazájukat, hanem az európai demokratikus értékeket is védik

Vitalij Klicsko •  Fotó: Facebook/Віталій Кличко

Vitalij Klicsko

Fotó: Facebook/Віталій Кличко

Az Oroszország indította háborúban védekező ukránok nemcsak hazájukat védik, hanem az európai demokratikus értékeket is – jelentette ki Vitalij Klicsko kijevi polgármester az Európa Tanács Helyi és Regionális Hatóságainak Kongresszusában kedden.

MTI

2022. október 25., 21:092022. október 25., 21:09

2022. október 25., 21:182022. október 25., 21:18

Vitalij Klicsko – aki videokapcsolaton keresztül kapcsolódott a strasbourgi székhelyű szervezet vitájához – mindenekelőtt emlékeztetett: a háború kezdete óta civilek ezrei haltak meg, és közel nyolcmillió ukrajnainak kellett elmenekülnie az országból.

Kijelentette: Oroszország a konfliktus során nem tartja be a nemzetközi jog „egyetlen szabályát sem”.

Hirdetés

Hangsúlyozta, hogy az orosz rakéták katonai célok elérésének szándéka nélkül ukrán városokat, erőműveket és az alapvető infrastruktúrát támadják.

Klicsko közlése szerint a háború kezdete óta több mint 50 ukrán önkormányzati képviselőt raboltak el az oroszok.

Felszólította egyben a kongresszus résztvevőit, továbbra is támogassák az ukrán önkormányzatokat.

A kijevi polgármester az Ukrán Városok Szövetségének elnökeként Ukrajna jövőbeli újjáépítésével kapcsolatban azt mondta: kész együttműködni az Európa Tanáccsal és a helyi és regionális hatóságok kongresszusával egy, a második világháború után nyugati-európai országoknak nyújtott, nagyszabású amerikai gazdasági segélyprogram mintájára készülő „Marshall-terv” kidolgozásában.

korábban írtuk

Az ukrán források beszámolói szerint az orosz erők több megyére is csapást mértek
Az ukrán források beszámolói szerint az orosz erők több megyére is csapást mértek

Az orosz erők Dél-Ukrajnában Mikolajivot, délkeleten Zaporizzsját, valamint Dnyipropetrovszk megyét támadták meg iráni gyártmányú harci drónokkal, az északkeleti országrészben lévő Szumi megyét pedig Grad sorozatvetőkkel, aknavetőkkel.

A vitán szintén online felszólaló Olekszij Csernisov ukrán közösségi és területfejlesztési miniszter azt mondta, hogy a bombázások és a hadiállapot ellenére az ukrán adminisztráció továbbra is működik.

A miniszter felvázolta Ukrajna vészhelyzeti szükségleteit, valamint közép- és hosszú távú helyreállítási terveit, majd közölte: az ország szem előtt tartja a jogállam keretein belül szükséges reformok megvalósítását, még akkor is, ha „pillanatnyilag a túlélés a legfontosabb”.

A vita során a kongresszusi tagok megerősítették, hogy támogatják Ukrajnát, és szolidárisak maradnak az ország népével. Hangsúlyozták, hogy az Európa Tanács tagállamainak helyi és regionális hatóságai partnerségeket hoznak létre Ukrajna városaival és régióival az ott élők megsegítésére.

„Európaiként ugyanazokat az értékeket osztjuk, és ki kell mutatnunk szolidaritásunkat Ukrajnával, mind politikailag, mind anyagilag”

– fogalmaztak.

A kongresszus nyilatkozatában elítélte az orosz háború által okozott pusztításokat és az emberéletek kioltását, valamint felszólította Oroszországot, hogy azonnal és feltétel nélkül állítsa le az ukrajnai háborút – tájékoztatott az Európa Tanács.

korábban írtuk

Az ukrán források beszámolói szerint az orosz erők több megyére is csapást mértek
Az ukrán források beszámolói szerint az orosz erők több megyére is csapást mértek

Az orosz erők Dél-Ukrajnában Mikolajivot, délkeleten Zaporizzsját, valamint Dnyipropetrovszk megyét támadták meg iráni gyártmányú harci drónokkal, az északkeleti országrészben lévő Szumi megyét pedig Grad sorozatvetőkkel, aknavetőkkel.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
Hirdetés
Hirdetés