Hirdetés

Kétséges a kompromisszum a legfőbb kérdésekben a G7-ek találkozóján

•  Fotó: G7italy.it

Fotó: G7italy.it

Veszélyben forog a G7-csúcstalálkozó szombati zárónyilatkozata, mert a világ hét iparilag legfejlettebb országa között ellentétek vannak a migráció, a klímaváltozási megállapodások, valamint a külkereskedelem kérdéseiben.

MTI

2017. május 27., 12:412017. május 27., 12:41

Az olasz sajtó szombaton a legnehezebb G7-nek nevezve a szicíliai Taorminában zajló találkozót. Az egyik lap szerint

az amerikai elnök többet beszélgetett a helyi boltosokkal, mint politikustársaival.

Hirdetés

Az Il Sole 24 Ore olasz gazdasági napilap szerint a küldöttségek tanácsadói egész éjszaka a szombaton bemutatandó záródokumentumon dolgoztak, „nem sok eredménnyel”. Nem sikerült megoldást találni a párizsi klímaegyezmény alkalmazását érintő vitákban, amelyekben az újság szerint továbbra is „hat az egy ellen” az állás, vagyis csak az Egyesült Államok mond nemet az egyezményre. Hasonló a helyzet a nemzetközi külkereskedelemben is Washingtonnak a saját gazdaságát védő intézkedései miatt.

A távolság szemmel látható: miközben a többi állam- és kormányfő egymással beszélgetve gyalogolt végig Taormina utcáin, Donald Trump amerikai elnök majdnem mindig egyedül ment, a többiektől leszakadva - jegyezte meg az Il Sole 24 Ore.

A Corriere della Sera szerint Donald Trump a világ vezetőinek találkozóján többet beszélgetett Taormina boltosaival, mint politikus társaival.

A lap azonban úgy látta, az amerikai elnök „egy mindenki ellen” magatartása nem más, mint a tőle már megszokott politikai show része.

A G7-ek közötti ellentéteket azonban a Corriere is érzékelte, hangsúlyozva, hogy Angela Merkel német kancellár még a szombatra tervezett sajtótájékoztatóját is lemondta, hogy ne kelljen a vitás kérdésekről nyilatkoznia.

A házigazda Olaszország által kidolgozott zárónyilatkozat eredeti változatából nem sok maradt meg - értesült a La Stampa, amely Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének szavaival a mindenkori egyik legnehezebb G7-csúcsnak nevezte a mostani találkozót. A napilap szerint Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök közvetítőként próbálja „megmenteni” a zárónyilatkozat előre megírt szövegét, hatástalanítva a vitás pontokon felmerülő „aknákat”.

A La Stampa szerint azonban ez kompromisszumokhoz vezet az olaszok által remélt akcióterv helyett, például a migráció kérdésében.

Az olasz fél határozott állásfoglalást akart lefektetni a migrációról, konkrét elkötelezettséggel az Olaszországba és Európába érkező áramlat megfékezésére,

de erre többek között az USA is nemet mondott. A zárónyilatkozatnak a La Stampában ismertetett változatában megmaradt a migráns nők és a gyermekek védelmére vonatkozó rész, de kiemelt hangsúlyt kapott a nemzeti határok védelme is.

A La Stampa azt írta, a nehezen kialakuló zárónyilatkozat egyensúlyozására született meg pénteken a G7-ek terrorizmus elleni nyilatkozata.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés