
Fotó: Facebook/Mateusz Morawiecki
Nagyobb súlyt akarunk adni a tagállamoknak, és készen állunk a Patrióták Európáért pártcsaláddal való együttműködésre – jelentette ki az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnökjelöltje, Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök, a Jog és Igazságosság (PiS) politikusa a Corriere della Sera olasz napilapnak adott interjúban csütörtökön.
2024. december 19., 12:302024. december 19., 12:30
Morawiecki kijelentette, az Európai Konzervatívok és Reformerek éléről való távozását vasárnap bejelentő Giorgia Meloni munkáját kívánja folytatni, mivel az olasz miniszterelnök, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke „szilárd alapokra” helyezte az európai pártszövetséget. Hozzátette, folytatja a Meloni által kijelölt utat, de „kreatívan” akar továbbhaladni. Úgy vélte,
Morawiecki hangoztatta, elnökségével az ECR erőteljesen szorgalmazza majd a nemzetállamok szuverenitását, mivel az Európai Unió további centralizálását nem tudják elfogadni: „a uniónak szabad nemzetek közösségének kell maradnia, nagy bürokrácia helyett”.
Ami a többi frakcióval való kapcsolatokat illeti, Mateusz Morawiecki közölte, hogy készen áll mindenkivel együttdolgozni, aki szívén viseli Európa jövőjét, az európai versenyképességet, a közös értékeket.
„Az eddig Meloni vezette ECR kiváló helyzetben van, mivel párbeszédet tudunk folytatni a Patrióták képviselte jobboldallal, a szuverenistákkal és az Európai Néppárttal is. Világos prioritásaink vannak és meg fogjuk védeni őket” – jelentette ki Morawiecki. A többi között a zöld átmenet politikája és az illegális migráció megállítását említette.
A spanyol párt a nyáron, a Patrióták Európáért megalakulása után ehhez a frakcióhoz csatlakozott kilépve az ECR-ből.
Morawiecki elmondta, az egyetlen kérdés, amelyet nem osztanak a Patriótákkal, az az Oroszországgal való kapcsolat az ukrajnai háborút tekintve. „Ez számunkra olyan Rubikon, melyet nem léphetünk át. De minden más témában, amely összeköt, együttműködhetünk” – jelentette ki.
Giorgia Meloni lemondásakor Mateusz Morawieckit nevezte meg utódjaként az ECR élén. A frakció januárban hozza meg a végleges döntést.

Felemás helyzetben találták magukat azok az európai pártok, amelyek az európai parlamenti választást követően az új uniós törvényhozásban a Patrióták Európáért elnevezésű új frakcióhoz csatlakoztak.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!