Késes támadás történt pénteken a németországi Hamburgban, egy ember meghalt, a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. A férfi a szupermarketben azt kiabálta, hogy „Allahu Akbar!”
2017. július 28., 19:392017. július 28., 19:39
A hamburgi rendőrség az eset után kiadott első közleményét frissítve azt közölte, hogy a feltételezett elkövető a nyomozás első megállapításai alapján belépett egy szupermarketbe, majd leszúrt egy embert, aki belehalt sérüléseibe.
A támadót járókelők fogták le, a dulakodás közben könnyebb sérüléseket szenvedett. Végül a helyszínre érkező civil ruhás rendőrök őrizetbe vették.
Az első közleményben még az állt, hogy a férfi belépett az üzletbe és válogatás nélkül rátámadt vásárlókra. Több embert megsebesített, majd elmenekült, és a közelben rendőrök elfogták. Az újabb tájékoztatás szerint az eset háttere továbbra is ismeretlen, a nyomozást folytatják, második támadóra utaló jelek nincsenek.
A szupermarkethez egy terrorelhárító alakulatot is riasztottak. A környéket lezárták, felette rendőrségi helikopter köröz - írta hírportálján a Bild.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!