
Jeroen Lenaers szerint a magyarországi jogállamisági helyzet az egyik legrosszabb az Európai Unióban
Fotó: Jeroen Lenaers/Facebook
Minden jel arra mutat, hogy súlyosan visszaéltek a kémszoftverekkel Magyarországon – jelentette ki az Európai Parlament (EP) Pegasus kémszoftvert vizsgáló bizottsága Magyarországra küldött delegációjának vezetője a szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
2023. február 21., 18:482023. február 21., 18:48
2023. február 21., 20:552023. február 21., 20:55
Jeroen Lenaers (EPP, Hollandia) angol nyelvű beszédében azt mondta, egyáltalán nem tartja meggyőzőnek a magyar hatóságok magyarázatát. A vizsgálóbizottság elnöke azt hangoztatta, hogy a magyarországi jogállamisági helyzet az egyik legrosszabb az Európai Unióban: az intézmények nem az állampolgárokat szolgálják, hanem a kormány politikai céljait. A delegációvezető kiemelte: látogatásuk lehetővé tette, hogy kissé jobban megértsék a kémszoftverek használatát, a visszaélést azokkal Magyarországon.
„Varga Judit igazságügyi miniszter összeesküvés-elméleteket gyártott és külföldi befolyásolást emlegetett, ami nevetséges” – mondta Jeroen Lenaers. Hozzátette, a magyar miniszter nem tiszteli a demokratikus eszmecserét, a párbeszéd „nem tartozik a kormány munkamódszerei közé”. Szerinte a meghívásuk elutasítása sokat elmond, keserű tapasztalat a magyar politika állapotáról. „A párbeszédnek a legtermészetesebbnek kellene lennie, helyette a kormány az EP választott képviselőit támadja” – hangsúlyozta. Megjegyezte, sem a magyar, sem a lengyel kormány „nem tűri az ellenőrzést”.
Azt mondta, nem kaptak választ arra, miért figyeltek meg olyan sok embert a magyar hatóságok. „Valóban ilyen nagy veszélyt jelentenek újságírók, tüntetők?” – tette fel a kérdést. A delegációvezető közölte: a magyar hatóságok általános okot, nemzetbiztonsági indokot hoztak fel, ez alapján „bárkit megcéloztak”. Ez azonban szerinte ellenkezik az irányelvekkel, az uniós jogszabályokkal.
„Ellenkezik a liberális demokrácia alapelveivel, hogy politikailag és pénzügyileg is ellenőrzik a médiapiacot és a közszférát” – jelentette ki. Arra szólította fel a magyar kormányt: ne használja a tágan értelmezhető nemzetbiztonsági indokot a kémszoftverek használatakor. A delegációvezető hozzátette: nem megfelelő a jogorvoslat lehetősége, az embereket nem értesítik arról, hogy megfigyelték őket, ami ellenkezik az európai emberi jogi bíróság esetjogával. Jeroen Lenaers fontosnak nevezte az igazságszolgáltatás függetlenségét; szerinte a magyar állampolgárok megérdemlik, hogy elszámoltatható és átlátható intézményeik legyenek.
Sophia in 't Veld vizsgálóbizottsági jelentéstevő (Renew, Hollandia) szintén angol nyelven hangsúlyozta, a jogállamiság egészét rombolja, ha éppen azokat célozzák meg a kémszoftverekkel, akik alapvető fontosságúak a demokráciában: újságírókat, civil szervezetek képviselőit, ellenzéki politikusokat. „A kémszoftverek mélyen behatolnak a magánéletbe. Nem csupán a beszélgetéseket hallgatják le, hanem a mobiltelefonok teljes tartalmát átveszik: hozzáférnek minden képhez, levélhez, az összes kommunikációs előzményhez” – mutatott rá Sophia in 't Veld. A vizsgálóbizottsági jelentéstevő kiemelte: a magyar kormány úgy érvelt, hogy nem tartozik rájuk a téma. Ez azonban tévedés a politikus szerint, aki azt mondta, hogy a kémszoftverek ügye egész Európáé, minden tagállamé. „Ezekkel a programokkal választásokat is befolyásolni lehet” – jelentette ki. Sophia in 't Veld arra szólította fel a magyar kormányt, hogy gyorsan rendezze a helyzetet. Azt mondta, mivel Magyarország az EU része, be kell tartania a közösség szabályait.
Közölte, az Európai Unió működéséről szóló szerződés alapján a nemzetbiztonság továbbra is kizárólagosan a tagállamok hatáskörébe tartozik, a PEGA-bizottság mandátuma azonban „veszélyesen túlterjeszkedik az uniós és az intézményi hatáskörökön, ezt az Európai Bizottság vonatkozó nyilatkozatai is megerősítik”. „A magyar kormány ellenzi az ilyen jellegű gyakorlatokat, ezért a jogállamiság védelme érdekében nem járul hozzá a PEGA-bizottsággal való együttműködéshez” – írta Varga Judit.
A miniszter úgy fogalmazott, „nem kívánunk asszisztálni a magyar és európai baloldal Soros-dollárokból támogatott performanszához”. A Pegasus és hasonló kémszoftverek használatának kivizsgálására felállított európai parlamenti vizsgálóbizottság (PEGA) tíztagú európai parlamenti küldöttsége hétfőn érkezett kétnapos látogatásra Magyarországra.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!