Fotó: Facebook/ Novák Katalin
Szombati kijevi látogatása után vasárnap Kárpátaljára látogatott el Novák Katalin köztársasági elnök.
2022. november 27., 15:332022. november 27., 15:33
2022. november 27., 15:572022. november 27., 15:57
Az államfő a kárpátaljai magyarok körében istentiszteleten is részt vett, és a Sándor-palota előzetes tájékoztatása szerint ő gyújtotta meg az első gyertyát az adventi koszorún. „Azért is mentem el Kijevbe, hogy ma itt lehessek Kárpátalján” – írta Novák Katalin vasárnapi Facebook-posztjában, amelyhez több fotót is csatolt.
„Itt van velem lélekben tizenötmillió magyar ember” – hangsúlyozta a köztársasági elnök a beregszászi református templomban tartott adventi ünnepi istentiszteleten. Novák Katalin kijelentette,
Köszöntőjében Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy legutóbb márciusban, a háború kitörését követő napokban ugyanebben a templomban hetven református lelkésszel közösen imádkoztak a mielőbbi békéért. Arról biztosította a jelenlévőket, hogy „együtt vagyunk és együtt leszünk, legyen bármilyen nehéz is az élet Kárpátalján, legyen bármilyen nehéz, kihívásokkal teli magyarnak lenni”.
Az államfő kiemelte, hogy kilenc hónapja tart a háború, amennyi idő alatt egy új emberélet kifejlődik. De látjuk, hogy kilenc hónap alatt rengeteg mindent le lehet rombolni, tönkre lehet tenni – mondta.
– húzta alá a köztársasági elnök.
„Magyarország minden menekültet vendégként fogad, addig maradhatnak, amíg maradniuk kell” – mondta. Kiemelte azoknak az embereknek a szerepét, akik otthon maradtak és szolgálják a közösséget, aki végezetül azt kívánta, hogy „mint már annyiszor a magyar történelemben, most is erősebben álljunk fel ebből a nehéz helyzetből.
Mint ismeretes, Novák Katalin Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívására érkezett szombaton Kijevbe, hogy részt vegyen a Gabonát Ukrajnából (Grain from Ukraine) humanitárius programban. Az államfő a Kijevben elmondott beszédében emlékeztetett arra, hogy márciusban, nem sokkal a háború kitörése és az orosz erők előrenyomulása után is Kárpátaljára látogatott, a háború elől menekülőknek segített és beszélgetett a magyar kisebbség tagjaival. Novák Katalin Kijevben kijelentette: több, mint 150 ezer okunk van arra, hogy megállítsuk a háborút, hogy elérjük a békét. „150 ezer ok, 150 ezer magyar nemzetiségű ember” – mondta, hozzátéve, hogy a háborúban a magyar közösség tagjai közül 500 ember sebesült meg vagy hunyt el a fronton és a háborús tevékenységek következtében.
A szükséget szenvedők mindig számíthatnak a magyarokra, ezért jöttem ma Kijevbe és ezért támogatjuk a Gabona Ukrajnából elnevezésű kezdeményezést is – mondta el Novák Katalin köztársasági elnök szombaton Kijevben, ahová Voldomir Zelenszkij uk.
Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.
Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.
Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.
Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.
Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.
Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
Ha nem következik be változás, a 2028-35-ös lehet az utolsó közös európai uniós költségvetés – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón.
Nemcsak a bűnözők, a magyar rendőrök is profik voltak. Előbbieknek két percbe telt feltörni egy bankautomatát Zuglóban, utóbbiaknak hat órába sem, hogy elfogják őket. Két moldovai állampolgár került a rácsok mögé.
Meghalt egy német állampolgár az M43-as autópályán szombat este történt balesetben. A sztráda Budapest felé vezető oldalán, az 1-es kilométernél több jármű ütközött, a karambolnak több román sérültje is van.
szóljon hozzá!