2011. május 16., 09:362011. május 16., 09:36
Sir David Richards tábornok a The Sunday Telegraph című tekintélyes vasárnapi brit konzervatív lapnak elmondta: a nemzetközi hadikoalíció ugyan nem veszi közvetlenül célkeresztjébe Kadhafit, ám ha a líbiai vezető éppen egy olyan parancsnoki és irányítóközpontban tartózkodik, amelyet NATO-támadás ér, és ennek következtében életét veszti, az a líbiai hadműveletekre kidolgozott szabályokat nem sérti. Sir David szerint intenzívebbé kell tenni a hadműveleteket a tripoli rezsimre nehezedő nyomás fokozása végett, különben felmerülhet annak kockázata, hogy Kadhafi hatalmon marad, ebben az esetben a líbiai vezető nagy valószínűséggel újból offenzívába lendülne a felkelők ellen. Csakhogy a líbiai diktátor teljes biztonságban érzi magát: Kadhafi a hétvégén azt mondta, olyan helyen van, ahol a napokban Tripoliban lévő főhadiszállását bombázó NATO nem tudja elérni és megölni. „Közlöm a gyáva keresztesekkel, olyan helyen vagyok, ahol nem tudnak elérni és meggyilkolni” – közölte Kadhafi az állami televízióban sugárzott hangfelvételen. A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze különben ma nemzetközi körözést készül kiadatni a líbiai vezető, annak fia és a titkosszolgálat vezetője ellen. Eközben a Fehér Ház közölte, Washington a líbiai nép „legitim és hiteles képviselőjének” tartja a lázadók alapította Átmeneti Nemzeti Tanácsot, de a hivatalos diplomáciai elismerésre még várniuk kell a felkelőknek.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
szóljon hozzá!