
2013. március 08., 08:382013. március 08., 08:38
Az ellenzéki pártvezető a Heti Válasznak azt mondta, még a két ország közötti székelyzászló-konfliktus előtt hívta meg a román kormányfőt, akivel nem tudott találkozni Kolozsváron, ahol kihelyezett elnökségi ülésükön nemzetpolitikai fordulatot hirdettek. A fordulat új nemzetpolitikai gondolkodást jelent, amely a határon túli magyarokkal való szoros együttműködésen és a jószomszédi viszonyon alapul – fejtette ki. Megjegyezte, hogy Victor Ponta szocialista politikus, és a Fidesz rendezvényein is fel szoktak szólalni konzervatív politikusok más országokból.
Részletek említése nélkül elmondta, tudja miről beszél majd a román miniszterelnök, egyértelművé téve: az Orbán-kormány teljesítményét nem Ponta, hanem ő és az MSZP értékeli majd „az emberek véleménye alapján”. Mesterházy Attila hibának tartja, ha Orbán Viktor miniszterelnök bele akar szólni, kit válasszanak törvényes képviselőjüknek a határon túli magyarok, illetve ha válogat a határon túli szervezetek között. Az MSZP szerint nem Budapestről kell diktálni – hangoztatta. A székely zászló kitűzését firtató kérdésre elmondta, nem kérdés, hogy lenghet Erdélyben is. Utalt arra, hogy a szocialista vezetésű szegedi és hajdúdorogi polgármesteri hivatalon is kitűzték a székely zászlót.
Arra a kérdésre, alkalmasnak tartja-e magát Fidesz-váltó vezetőnek, Mesterházy Attila a Heti Válasznak azt mondta, a legutóbbi felmérések alapján ő a legnépszerűbb ellenzéki politikus, az ő és Bajnai Gordon ismertségében pedig már régóta nincs különbség. „Orbán Viktor 2010-ben eljátszhatta még, hogy nem ismer Mesterházy Attila nevű politikust, ma már nem” – fogalmazott.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.