Hirdetés

Jogtalan migránskitoloncolások állhatnak az uniós határvédelem igazgatójának lemondása mögött

Fabrice Leggeri •  Fotó: Frontex.europa.eu

Fabrice Leggeri

Fotó: Frontex.europa.eu

Benyújtotta lemondását Fabrice Leggeri, az Európai Unió varsói székhelyű határ- és partvédelmi ügynökségének (Frontex) ügyvezető igazgatója – erősítette meg Eric Mamer, az Európai Bizottság vezető szóvivője a testület szokásos sajtótájékoztatóján pénteken.

MTI

2022. április 29., 16:032022. április 29., 16:03

Kérdésre válaszolva a szóvivő közölte: az ügyvezető igazgató lemondása nem változtat az ügynökség megbízatásán. Az pedig a Frontex igazgatótanácsának feladata, hogy felmérje a helyzetet, és értékelje Leggeri lemondólevelét – tette hozzá.

Az igazgató lemondása brüsszeli értesülések szerint összefüggésben van azzal, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) tavaly vizsgálatot indított a Frontexszel szemben azon jelentések miatt, amelyek szerint az ügynökség emberi jogsértést követett el azzal, hogy jogtalanul toloncolt ki, tett tengerre már partot ért migránsokat az uniós külső határokon.

Hirdetés

Civil szervezetek és oknyomozó újságírók csoportjának jelentése szerint a Frontex legkevesebb 957 menedékkérőt fordított vissza jogellenesen az Égei-tengeren 2020 márciusa és 2021 szeptembere között.

Az ügynökség tagadta, hogy együttműködve a görög hatóságokkal, részt vett volna migránsok visszatoloncolásában. Állítása szerint tisztségviselőik mindig betartják az emberi jogi követelményeket. Jogi eljárás indult tavaly az Európai Unió luxemburgi székhelyű bíróságán is a Frontex ellen, mert a vádak szerint az ügynökség megtagadta, hogy nyilvánosságra hozzon olyan dokumentumokat, amelyek a líbiai parti őrséggel folytatott munkakapcsolatába engednek betekintést. Per kezdődött az uniós bíróság előtt olyan bejelentések nyomán is, hogy az ügynökség két menedékkérőt erőszakosan kiutasított, amikor azok megpróbáltak védelmet keresni az EU-ban.

A Frontex működését az Európai Parlamentben már külön munkacsoport vizsgálja, amely egy jelentésében arra a következtetésre jutott, hogy az EU-ügynökség figyelmen kívül hagyta azokat a bizonyítékokat, amelyek szerint a migránsokat jogellenesen utasítják ki az EU határainál.

Megjegyezték ugyanakkor, hogy nincs bizonyíték az ügynökség közvetlen részvételére az alapvető jogok megsértésében. Az Európai Bizottság tavaly befagyasztotta az éves szinten 758 millió eurós költségvetéssel rendelkező ügynökség költségvetésének egy részét az eljárások befejezéséig. Fabrice Leggeri 2015 óta a Frontex ügyvezető igazgatója.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés