
Fotó: Facebook/Joe Biden
Joe Biden üdvözölte a Hamász által október 7-én elhurcolt túszok első csoportjának szabadon engedését pénteken, a négynapos tűzszünet első napján.
2023. november 25., 09:192023. november 25., 09:19
Az amerikai elnök a Massachusetts állambeli Nantucketben, ahol családjával a hálaadási ünnepi hétvégét tölti, úgy fogalmazott: ,,ez még csak a kezdet, de eddig minden jól alakult”. Azt hangoztatta, hogy a kiszabadult foglyok sok mindenen mentek keresztül, és most hosszú gyógyulás vár rájuk.
Hozzátette, arra számít, hogy a következő napokban még több túsz visszanyeri szabadságát, a Gázai övezetbe pedig sikerül eljuttatni a szükséges segélyeket.
Újságíróknak adott rövid nyilatkozatában az elnök kifejtette, hogy
Azt is hangoztatta, hogy a jövőre nézve meg kell szüntetni az erőszak spirálját; megoldásként a kétállami megoldást említette, és az erre irányuló nemzetközi elhatározás megújítását sürgette.
Joe Biden még csütörtökön reményét fejezte ki, hogy az első körben elengedett túszok között lesz már amerikai állampolgár, egy 3 éves kisgyerek, aki a Hamász támadása során elveszítette szüleit. A kiengedett foglyok listáján azonban egyelőre 13 izraeli, valamint 10 thaiföldi és egy Fülöp-szigeteki szerepel.
Az amerikai elnök még szerdán telefonon egyeztetett az izraeli miniszterelnökkel, az egyiptomi elnökkel és a katari uralkodóval. A megbeszéléseken a tűzszünet és az ahhoz kapcsolt fogolycsere-megállapodás teljes végrehajtásának biztosításáról, valamint a palesztin államiságról volt szó.
Az izraeli miniszterelnök pedig az amerikai elnök közbenjárását köszönte meg a túszok egy részének szabadulását eredményező megállapodás létrejöttében.

A Gázai övezetet uraló, palesztin iszlamista Hamász szervezet átadta a nemzetközi vöröskereszt képviselőinek az október 7-i terrortámadásban elhurcolt izraeli túszok első csoportját is, tizenhárom gyereket, illetve nőt – jelentette a helyi média pénteken.

Hatályba lépett reggel hét órakor az Izrael és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet közötti négynapos tűzszünet, amely során a Hamász elengedi az október 7-i terrortámadás során ejtett túszok egy részét.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szerdán, miután J.D. Vance alelnök és Marco Rubio külügyminiszter a Fehér Házban fogadta a dán és a grönlandi külügyminisztert.
Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án – jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője. A dán védelmi minisztérium meg azt közölte, hogy szerdától megerősíti a katonai jelenlétet a szigeten.
A magyar útlevél még mindig a világ tíz legerősebb úti okmánya között van, míg a román még mindig nem fér be, ugyanakkor mindkettő javított a legutóbbi rangsorolás óta – derül ki a Henley Passport Indexből.
szóljon hozzá!