
Fotó: Videófelvétel
Az izraeli hadsereg vizsgálatai megerősítették, hogy a palesztin Iszlám Dzsihád csoport felelős az Al Ahli kórházban történt keddi robbantásért – jelentette ki szerdán Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője.
2023. október 18., 11:112023. október 18., 11:11
2023. október 18., 11:132023. október 18., 11:13
Mint kifejtette, az esetet a hadsereg összes részlegének bevonásával vizsgálták ki.
Elmondása szerint a Hamász helyi idő szerint kedden 18 óra 15 perckor – a kórházi robbanás előtt rakétatákat lőtt ki Izraelre.
Majd
– mondta.
Hagari szetint a Hamász is tudja, hogy a robbanást egy félresikerült Iszlám Dzsihád-rakétaindítás okozta, de „globális médiakampányt” indított, hogy Izraelt tegye felelőssé.
„Odáig mentek, hogy mesterségesen felduzzasztották az áldozatok számát” – mondta.
Hagari szerint
A kórház diagramját megmutatva ugyanakkor azt mondta, hogy nincs ilyen sérülés – „a falak sértetlenek maradtak”.
Szerinte ez azért van, mert a robbanást az Iszlám Dzsihád rakétája okozta, amely „nem indult el” megfelelően, és rossz helyre csapódott be.
A szóvivő szerint a légi felvételek megerősítik, hogy magát a kórházat nem érte közvetlen találat, és a közeli épületekben sem keletkezett kár.
Szerinte egyedül a kórház előtti parkolóban keletkeztek károk.
Hagari szerint
Izrael radarrendszere ugyanis követte a Gázából kilőtt rakétákat, és két független videó is létezik, amely a rakétakilövés sikertelenségét mutatja.
Hozzátette: olyan hírszerzési információ is rendelkezésre áll, amely a fegyveres csoportok – a Hamász és az iszlám Dzsihád – közötti kommunikációt mutatja a sikertelen rakétakilövésekről, vagyis a Hamász pontosan tudja, hogy a rakétát nem Izrael lőtte ki.
Hagari megismételte azt az izraeli állítást, hogy a legutóbbi erőszakos cselekmények kezdete óta
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdán a Szputnyik rádióban azt mondta: Oroszország bűncselekménynek és elembertelenítő cselekedetnek minősíti a Gázai övezetben lévő egyik kórházra mért csapást.
„Természetesen bűncselekménynek, elembertelenítő cselekedetnek minősítjük az ilyen bűncselekményt” – mondta Zaharova.
„Nemcsak a médiában és a közösségi médiában kell kommentárokat közölniük, hanem tényekkel kellene szolgálniuk” – tette hozzá.
Az orosz külügyminisztérium szóvivője felszólította az Egyesült Államokat, hogy mutasson be olyan műholdfelvételeket, amelyek segíthetnek tisztázni a helyzetet és azonosítani a tragédiát okozó elkövetőt.
A szóvivő szerint a közel-keleti helyzet drámaian alakul és szörnyűséges lendületet vesz.
„Nem magától fejlődik. (...) Mindezt Washingtonból és Londonból irányítják” – állította Zaharova, hozzátéve, hogy a közel-keleti eszkaláció messze túlmutat a térségen, az áldozatok száma egyre nő és világméretű humanitárius katasztrófa fenyeget.
És a végső felelősség azoké, akik cinikusan hasznot húznak a különböző országokban és kontinenseken zajló háborúkból. Akik átgondolatlanul hatalmas pénzeket osztogatnak fegyverre, feltöltve a hadiipari komplexumot. Akik hamisan hirdetik globális küldetésüket a demokratikus értékek védelmében. Az Amerikai Egyesült Államok” – írta Telegram-csatornáján szerdán Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese.
A Gázai övezetben lévő Al-Ahli Baptista Kórházat kedden érte találat.
A palesztinok és az izraeliek egymást hibáztatják a támadásért: a palesztin külügyminisztérium szerint a csapást izraeli repülőgépek hajtották végre, az izraeli hadsereg szerint pedig a kórházat egy, a palesztin Iszlám Dzsihád csoport által rosszul elindított rakéta találta el.

Nem utazik Jordániába az amerikai elnök – közölte a Fehér Ház washingtoni idő szerint kedd délután, miután Jordánia lemondta a Joe Biden részvételével tervezett regionális csúcstalálkozót a Gázai-övezet egyik kórházát érő rakétatámadás miatt.

Több száz áldozatot követelő légitámadás történt kedden a Gázai övezetben, ahol eddig tisztázatlan körülmények között rakétatámadás ért egy helyi kórházat.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!