
Az egyesült államokbeli Minneapolis közelében egy fehér rendőr csütörtökön agyonlőtt egy afroamerikai férfit, akinek a menyasszonya mobiltelefonon élőben „közvetítette" az incidenst.
2016. július 07., 18:192016. július 07., 18:19
2016. július 07., 18:322016. július 07., 18:32
A rendőr a minnesotai Falcon Heightsben egy piros lámpánál igazoltatta a 32 éves Philando Castile-t, de amikor az a jogosítványáért és az autó dokumentumaiért nyúlt, egy fegyvert látott meg az autóban, és azonnal rálőtt a sofőrre. A férfinak volt fegyvertartási engedélye.
A jelenetet a Castile mellett az autóban ülő barátnője mobiltelefonon rögzítette, így azt is, hogy a fekete bőrű férfi azonnal meghalt. A mobiltelefon rögtön továbbította is a képeket az egyik közösségi portálra. „Úristen, nem lehet, hogy meghalt, kérem, rendőr úr, ne mondja, hogy ezt tette vele!\" – hallható a pánikba esett menyasszony hangja a közösségi portálon.
Jól hallható a nő párbeszéde is a rendőrrel. „Mondtam, hogy ne nyúljon utána\" – mondja a rendőr, aki valószínűleg azt hitte, hogy a férfi a fegyvere után nyúl. „De uram, maga mondta, hogy mutassa meg az igazolványát, a jogosítványát!\" – válaszol a nő. A végzetessé vált igazoltatás során az autóban ült a nő kislánya is.
A rendőrség közleménye megerősítette a történteket, de nem tett említést arról, hogy a férfi a helyszínen meghalt. A helyi média jelentései szerint tüntetők vonultak Mark Dayton kormányzó háza elé St. Paulban, Minnesota állam fővárosában. Két napon belül ez volt a második olyan incidens, amelyben fehér rendőr lőtt agyon fekete férfit. Kedden a déli Louisiana állam fővárosában, Baton Rouge-ban történt meg ugyanez.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!