
Mi következik? A Teherán és Washington közötti egyeztetésen nem értek el áttörést, de előrelépésekről beszélnek, ugyanakkor még mindig nem kizárt a katonai erő bevetése Irán ellen
Fotó: Pixabay
Az Egyesült Államok és Irán csütörtökön Genfben lezárta harmadik tárgyalási fordulóját anélkül, hogy jelentős áttörést ért volna el, például végleges megállapodást kötött volna az iráni atomprogramról – közölte a CNN.
2026. február 27., 12:322026. február 27., 12:32
Az iráni atomprogramról szóló tárgyalásokat reggeli és délutáni ülésszakokra osztották fel.
A szünetben mindkét fél kisebb módosításokat hajtott végre eredeti álláspontján, ami azt jelzi, hogy a tárgyalások komolyak voltak – mondta egy, a tárgyalások menetét jól ismerő forrás.
Irán megerősítette, hogy soha nem fog nukleáris fegyverekkel rendelkezni, de ragaszkodott ahhoz, hogy urándúsítását az országon belül, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) felügyelete alatt folytassa.
Teherán részletes javaslatokat is előterjesztett az Egyesült Államok nukleáris tevékenységeivel kapcsolatos aggályainak kezelésére.
Washington és Teherán meghatározta a lehetséges megállapodás főbb elemeit, és a tárgyalásokat technikai szintre emeli – mondta Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter.
„Természetesen még mindig vannak nézeteltérések, de a legtöbb esetben legalább általános megegyezésre jutottunk ezeknek a kérdéseknek a megoldásáról” – tette hozzá.
Az amerikai tárgyalók, Steve Witkoff és Jared Kushner addig várhatóan tájékoztatják Trumpot és más magas rangú fehér házi tisztviselőket a tárgyalások eredményéről.

Az Egyesült Államok ma jobb, gazdagabb és nagyobb hatalmú, mint egy évvel ezelőtt – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a washingtoni kongresszusban erdélyi idő szerint szerda hajnalban elmondott évértékelő beszédében.
Eközben folytatódik az amerikai csapattelepítés a Közel-Keleten: a legújabb műholdas felvételek szerint 11 újonnan érkezett amerikai F-22 lopakodó vadászgép állomásozik egy izraeli bázison.
Ezek a repülőgépek légi és földi célpontok elleni támadásokra egyaránt alkalmasak, és az amerikai légierő szerint az F-22 minden ismert vagy tervezett vadászgépet felülmúl a világon.
Az Egyesült Államok tiltja az F-22-esek eladását, mert azok titkos technológiával vannak felszerelve. Egy-egy gép ára körülbelül 143 millió dollár. Ez azt jelenti, hogy az izraeli bázison több mint 1,5 milliárd dollár értékű katonai eszköz található.
A tájékoztatón Dan Caine tábornok, a vezérkar főnök is részt vett.
Eközben J. D. Vance alelnök csütörtökön reagált azoknak az amerikaiaknak az aggodalmaira, akik attól tartanak, hogy az Egyesült Államok hosszú távú konfliktusba keveredik a Közel-Keleten, miközben Donald Trump elnök továbbra is mérlegeli az Irán elleni katonai fellépés lehetőségét.
„Az az elképzelés, hogy évekig tartó, véget nem érő háborúba keveredünk a Közel-Keleten, teljesen kizárt” – nyilatkozta Vance a The Washington Postnak adott interjúban.
„Azt hiszem, mindannyian a diplomáciai megoldást részesítjük előnyben” – mondta Vance. „De ez valóban attól függ, hogy az irániak mit tesznek és mit mondanak.”

Donald Trump elnök „kíváncsi”, hogy a nagy amerikai nyomás ellenére Irán miért nem „kapitulál” és kötelezi el magát amellett, hogy lemond az atomprogramról – jelentette ki az amerikai-iráni viszonnyal kapcsolatban Steve Witkoff.
Vance, aki a tengerészgyalogságnál szolgált és harci tudósítóként dolgozott Irakban, azt mondta, nem tudja, hogyan fog Trump eljárni, és megismételte a kormány álláspontját, miszerint meg kell akadályozni, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson.
Arra a kérdésre, hogy előre láthatta-e, hogy egy olyan kormány részese lesz, amely Iránban rendszerváltást szorgalmaz, Vance azt válaszolta: „Az élet tele van mindenféle őrült fordulatokkal”, és Trumpot „Amerika-első” elnöknek nevezte.
„Olyan politikát folytat, amely az amerikai népnek jó” – mondta Vance. „Úgy gondolom, hogy el kell kerülnünk a múltbeli hibák megismétlődését. Úgy gondolom azt is, hogy el kell kerülnünk a múltbeli tanulságok túlzottan fontosnak tekintését. Az, hogy egy elnök elrontott egy katonai konfliktust, nem jelenti azt, hogy soha többé nem vehetünk részt katonai konfliktusban. Óvatosnak kell lennünk, de úgy gondolom, hogy az elnök óvatos” – hangsúlyozta az alelnök.
Az Európai Bizottság megkezdi a Mercosur-megállapodás ideiglenes alkalmazását – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
Új európai biztonsági rendszer kialakítását, fegyverkorlátozási megállapodások megkötését sürgette a miniszterelnök pénteken Budapesten, a délkelet-európai országok parlamenti elnökeinek konferenciáján az Országházban.
Pakisztán péntek hajnalban légicsapásokat hajtott végre afgán területek ellen, robbanásokat jelentettek Kabulból is.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön bejelentette, hogy beszélt Steve Witkoff amerikai megbízottal és Donald Trump elnök vejével, Jared Kushnerrel a genfi béketárgyalásokat követően.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben találkozott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével.
Az orosz hadsereg összesen 39, különböző típusú rakétával és 420 drónnal támadott ukrajnai energetikai és infrastrukturális létesítményeket csütörtökre virradóra, a célpontok csaknem 90 százalékát megsemmisítette a légvédelem.
Az Egyesült Államok jelenleg az ukrajnai béke érdekében tett lépések folytatásában érdekelt, és ezért tovább folytatja a közvetítést a két háborúban álló fél között – jelentette ki J.D. Vance, az Egyesült Államok alelnöke szerdán.
A svájci szövetségi kormány szerdán bejelentette, hogy egyszeri, 50 ezer svájci frank értékű kárpótlást fizet a szilveszteri, crans-montanai bártűzben elhunyt 41, illetve az égési sérüléseket szenvedett 116 ember hozzátartozóinak.
Egy erőszakkal mozgósított és frontra küldött, magyar–ukrán kettős állampolgárságú férfi foglyul ejtéséről számolt be az orosz védelmi minisztérium szerdán a Telegram-csatornáján.
Az Egyesült Államok ma jobb, gazdagabb és nagyobb hatalmú, mint egy évvel ezelőtt – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a washingtoni kongresszusban erdélyi idő szerint szerda hajnalban elmondott évértékelő beszédében.
szóljon hozzá!