Hirdetés

Honfitársai fogták el a szíriai bombagyárost Németországban

Három honfitársa ismerte fel és fogta el a németországi Lipcsében azt a szír menekültet, akit robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt országszerte kerestek.

MTI

2016. október 10., 17:092016. október 10., 17:09

2016. október 10., 18:012016. október 10., 18:01

A nyomozás vezetőinek drezdai tájékoztatóján Jörg Michaelis, a szászországi bűnügyi rendőrség (LKA) vezetője elmondta, vasárnap késő este egy lipcsei rendőrőrsön jelentkezett egy szír állampolgár, és közölte, hogy a körözési fotó alapján lakótársaival felismerték, elfogták és megkötözték a gyanúsítottat. Egy felvételt is megmutatott a mobiltelefonján, amely a gyanúsítottról készült. A rendőrök a tanú információi alapján röviddel éjfél után őrizetbe vették a gyanúsítottat a három szír férfi lakásán.

A szászországi LKA vezetője nem erősítette meg a Spiegel Online hírportál értesülését, miszerint Dzsaber al-Bakr a lipcsei főpályaudvaron az őt végül elfogó szíriaiakat megkérte arra, hogy adjanak neki hajlékot egy éjszakára. Jörg Michaelis elmondta: egyelőre a nyomozás tárgya, hogy a gyanúsított miként került a lipcsei lakásba. Aláhúzta, hogy nem akarják veszélybe sodorni a három szír férfit, ezért nem adnak ki információkat róluk. Markus Ulbig szászországi belügyminiszter a tájékoztatón kiemelte: köszönet jár mindenkinek, aki közreműködött a gyanúsított elfogásában, így a szíriai állampolgároknak is.

Ulrike Demmer, a szövetségi kormány helyettes szóvivője hétfői berlini tájékoztatóján elmondta: a szövetségi kormány szerint is elismerés és köszönet jár a rendőrségnél jelentkező szíriai tanúnak a gyanúsított kézre kerítéséért. A nyomozás vezetőinek drezdai tájékoztatóján elhangzott: a nyomozás eddigi adatai alapján Dzsaber al-Bakr kapcsolatban állhatott az Iszlám Állam terrorszervezettel, és valószínűleg robbanómellényt akart készíteni. Az még nem ismert, hogy hol akart merényletet elkövetni, meglehet, hogy még nem választott célpontot.

A 22 éves gyanúsított tavaly februárban menedékkérőként érkezett Németországba, júniusban menekült státuszt kapott. A szászországi Eilenburgban volt a bejelentett lakóhelye. Az idén szeptemberben vonta magára a hatóságok figyelmét, a többi között azzal, hogy pokolgép készítéséhez szükséges információkat keresett az interneten. Szombat kora hajnalban próbálták meg őrizetbe venni egy chemnitzi lakótelepen. Amikor a rendőrök egy terrorelhárító egységgel a helyszínre érkeztek, még csak azt tudták, hogy melyik épületben tartózkodik, de azt nem, hogy melyik lakásban. Kora reggelre állapították meg, hogy melyik lakásban van, de akkor távozott az épületből, és nem sikerült feltartóztatni. Jörg Michaelis szerint egy figyelmeztető lövést is leadtak, hogy álljon meg. Célzott lövést azért nem tudtak rá leadni, mert másokat is veszélyeztettek volna.

A lakásban aceton-peroxidot (TATP) találtak, és a rendkívül veszélyes és instabil robbanószer mellett gyutacsokat és más, pokolgép készítéséhez szükséges anyagot is lefoglaltak. A gyanúsítottnak egy társa is lehetett, a lakás 32 éves, menekült jogállású szír bérlője, őt őrizetbe vették – hangzott el a tájékoztatón. Az ügyet magához vonta a súlyos, állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség, amely közölte, hogy 1,5 kilogramm robbanószert foglaltak le, valamint olyan tárgyakat, amelyek alkalmasak robbanómellény készítésére. Kiemelték, hogy a gyanúsított „rendkívül professzionálisan\" járt el, de egyelőre nincs arra utaló nyom, hogy választott volna célpontot tervezett robbantásos merényletéhez.

Az ügy nyomán a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) újra elővette azt a régi követelését, hogy valamennyi Németországban tartózkodó menedékkérőt és menekültet vonjanak biztonsági ellenőrzés alá. Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke müncheni tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az ellenőrzést a hírszerzés bevonásával kell elvégezni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 05., vasárnap

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.

Másfél órán át tárgyalt egymással Putyin és Trump az amerikai függetlenség napján
Hirdetés
2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
Hirdetés
Hirdetés