
2012. november 06., 08:172012. november 06., 08:17
Az amerikai választási kampány finisében vasárnap mindkét amerikai elnökjelölt a „billegő”, más néven „csatatérállamokban” próbálkozott azzal, hogy maga mellé állítsa a még mindig bizonytalan szavazókat. Kampánybeszédeiben mind Obama, mind Romney centrista húrokat pengetett és magát igyekezett beállítani a gazdasági felemelkedés letéteményesének.
Az elnök az előző, republikánus kormányzatot hibáztatta a gazdaság bajai miatt, a kihívója pedig a jelenlegi Fehér Házat, amelynek lakója szerinte nem ért a magángazdaság működtetéséhez, ezért egy újabb recesszióba vezeti majd az országot. A választás kimenetele több szakértő szerint megjósolhatatlan. Miközben az országos támogatottságra vonatkozó adatok holtversenyt, a „csatatérállamokra” vonatkozó közvélemény-kutatási eredmények minimális, gyakran a statisztikai hibahatáron belüli előnyt mutattak ki az elnök oldalán, Barack Obama és republikánus kihívója, Mitt Romney több államra kiterjedő, utolsó rohamba kezdett a megválasztáshoz szükséges 270 elektori voks megszerzéséhez.
A Reuters és az Ipsos vasárnap közölt felmérése szerint Obama csekély, de nem szűnő előnnyel bír Ohióban, Wisconsinban, Iowában és Nevadában, amit ha a mai választásokig meg tud őrizni, akkor túllépi az újraválasztásához szükséges 270-es határt az 538 fős elektori testületben. Az elnök a Reuters–Ipsos szerint emellett holtversenyben áll Romneyval Floridában és Coloradóban, Virginiában pedig a bőven a hibahatáron belül lévő 1 százalékponttal vezet.
Ha a közvélemény-kutatások nem tévednek, akkor nem kizárt, hogy a mai elnökválasztást „célfotó” fogja eldönteni. Vagy ha az sem, akkor idegtépő újraszámolással, pereskedéssel és egyéb olyan procedúrákkal kell számolni, amelyek akár a jövő év elejéig is elhalaszthatják a végső döntést arról, hogy a következő négy évben ki lesz a Fehér Ház lakója.
Szakértők több olyan forgatókönyvvel számolnak, amelynek bekövetkezte esetén 269:269 arányú erőegyensúly jöhet lére az 538 tagú elektori kollégiumban, amelynek összetétele nem az országosan leadott szavazatok, hanem az egyes államok választási eredményei alapján alakul ki. Az államok elektorai december 17-én gyűlnek majd össze a helyi fővárosokban, ahonnan Washingtonba küldik szavazataikat. Ezeket a kongresszus két házának együttes ülésén, január 7-én számlálják össze.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.