
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hivatalossá vált, hogy idén Magyarországra látogat Ferenc pápa, aki többek között szegényekkel és menekültekkel találkozik majd a budapesti Árpád-házi Szent Erzsébet templomban, továbbá fiatalokkal a Papp László Sportarénában, és mindkét helyszínen beszédet mond.
2023. február 27., 13:302023. február 27., 13:30
2023. február 27., 13:462023. február 27., 13:46
A budapesti Apostoli Nunciatúra hétfőn tett hivatalos bejelentést arról – a múlt héten már kiszivárgott információról –, hogy a katolikus egyházfő elfogadta az állami és egyházi hatóságok meghívását, és apostoli látogatást tesz Magyarországon ez év április 28. és 30. között, meglátogatva Budapestet. A programot hétfő délben közzétette a Vatikán is. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Katolikus.hu portálon úgy fogalmazott, a pápa apostoli útja nagyon fontos esemény nemcsak a katolikusoknak, hanem minden magyarnak határon innen és túl.
„Imádságos lélekkel készüljünk a Szentatyával való találkozásra és közösen tegyünk tanúságot arról, hogy Krisztus a jövőnk” – üzente Veres András püspök. A Katolikus.hu-n közölt program szerint a pápát magyarországi látogatásán Novák Katalin ünnepélyesen fogadja a Sándor-palota előtti téren pénteken, majd a szentatya udvariassági látogatást tesz a köztársasági elnöknél a Sándor-palotában. Ezt követően találkozik a miniszterelnökkel, majd az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel a Karmelita kolostor épületében, az eseményen a pápa beszédet is mond.
Fotó: Katolikus.hu
A pápa péntek délután találkozik püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal a Szent István-bazilikában, ahol szintén beszédet mond. Ferenc pápa szombaton a többi között találkozik szegényekkel és menekültekkel az Árpád-házi Szent Erzsébet templomban, fiatalokkal a Papp László Sportarénában, és mindkét helyszínen beszédet mond. Vasárnap délelőtt szentmisét tart a Kossuth Lajos téren, és találkozik például az egyetemi és kulturális élet képviselőivel. A pápa hivatalos búcsúztatása a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren lesz vasárnap késő délután.
„Örömmel értesültem arról, hogy Ferenc pápa hivatalosan is elfogadta a meghívásomat, és április 28-30. között Magyarországra látogat” – közölte Novák Katalin köztársasági elnök üzenetét a Sándor-palota hétfőn az MTI-vel. Novák Katalin Facebook-bejegyzésében azt írta: „Szeretettel várjuk a Szentatyát!”

Hivatalos állami látogatás keretében Magyarországra látogat tavasszal Ferenc pápa a Katolikus.ma portál információi szerint. Az értesülést budapesti kormányzati körökből megerősítették.
Az amerikai hadsereg csütörtökön támadást hajtott végre egy állítólagos kábítószer-szállító hajó ellen a Csendes-óceán keleti részén, amelynek során négy ember meghalt a fedélzeten – közölte az amerikai déli parancsnokság.
Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Ukrajna „valódi békét, nem pedig megalkuvást” akar Oroszországgal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ülésén.
Ki hiszi el, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De Wever belga miniszterelnök a La Libre Belgique című belga napilapban.
Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) – jelentette ki csütörtökön Christian Stocker osztrák kancellár, hozzátéve, hogy Románia olyan partner országa számára, amelyre számítani lehet.
Oroszország katonai vagy egyéb eszközökkel fogja felszabadítani Donbaszt és Novorossziját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az India Today televíziós csatornának adott interjúban, hivatalos indiai látogatása előtt.
A NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét keleti szárnyán, annak ellenére, hogy Oroszország az Egyesült Államokkal folytatott béketárgyalások során ismét nyomást gyakorol a katonai szövetség korlátozása érdekében – jelentette ki Oana Țoiu.
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szerdán este azt állította, hogy a Fekete-tenger térségében operatív feladatokban részt vevő összes Sea Baby tengeri drónját azonosították, egyik sem veszett el, és egyik sem lépett be román felségvizekre.
Öt palesztin, köztük két gyermek halt meg, és több ember megsebesült, amikor izraeli repülőgépek támadták meg a Hán-Júnisz nyugati részén lévő menekülttábor sátrait – állították a Kuvaiti Tábori Kórház orvosai.
Steve Witkoff amerikai különmegbízott csütörtökön Miamiban találkozik az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével, Rusztem Umerovval – erősítette meg a Fehér Ház a BBC szerint.
szóljon hozzá!