
Fotó: Mario Draghi/Facebook
Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök csütörtökön este elutasította Mario Draghi olasz miniszterelnök nem sokkal korábban benyújtott lemondását. Az államfői hivatal közleménye szerint Mattarella egyben felkérte a kormányfőt, hogy forduljon a parlamenthez és mérje fel a politikai erőviszonyokat.
2022. július 15., 07:352022. július 15., 07:35
A dpa német hírügynökség szerint Mattarella döntése, hogy elutasítja a kormányfő lemondását, lényegében azt jelenti, hogy megbízta Draghit, próbáljon meg új koalíciót tető alá hozni, amelynek minden valószínűség szerint már nem lesz tagja az Öt Csillag Mozgalom (M5S) eddigi kormánypárt.
„Az utóbbi napokban igyekeztem, hogy folytatni tudjuk közös utunkat, sőt megkíséreltem teljesíteni a politikai erők felém intézett követeléseit. Amint az a mai parlamenti vita és voksolás mutatja ezek az erőfeszítések nem voltak elegendők” – mondta Draghi a kormányülésen.
Ugyanakkor Draghi korábban azt hangoztatta, nem akar második mandátumot vállalni, s a többi koalíciós partner is már előzetesen jelezte, hogy előrehozott választásokat akarnak, ha az M5S nem támogatja többé a kormányt.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!