
Fotó: Facebook/Norman-Liza Aguinaldo
A hawaii Maui szigetén változatlanul több mint 1000 embert keresnek a közel két héttel ezelőtti tűzvész után, amelyben gyakorlatilag elpusztult a történelmi Lahaina városa. A halálos áldozatok többségét még nem tudták azonosítani.
2023. augusztus 21., 08:432023. augusztus 21., 08:43
A kutyás keresőegységek az elmúlt hétvégéig 114 halálos áldozat maradványait találták meg a hivatalos közlések szerint, és a sajtójelentések még 1150 eltűntről szólnak,
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) irodákat nyitott, ahol az eltűntek DNS-mintáit várják a hozzátartozóktól a megtalált holttestek azonosításához, ugyanis az elszenesedett romok közül már kiemelt áldozatok többségének kilétét sem tudták eddig megállapítani.
A lakosok már visszatérhettek Lahainába, a Maui nyugati partvidékén fekvő településre, amely a Hawaii Királyság egykori fővárosaként igazi turistalátványosság volt, a hatóságok ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a vezetékes víz egyelőre nem alkalmas emberi fogyasztásra, és a levegő minőségét is folyamatosan ellenőrzik.

Az erdőtűz sújtotta Maui szigetén megnyitották a természeti katasztrófa miatt lezárt fontosabb utakat, és az iskolák is elkezdték a tanévre a felkészülést, miközben Lahaina városának romjai között változatlanul az áldozatok maradványai után kutatnak.

Több mint száz halálos áldozata van a múlt héten Hawaii-on pusztító tűzvésznek – közölte keddi sajtókonferenciáján Josh Green, Hawaii kormányzója, hozzátéve, hogy tovább keresik az áldozatokat a romok között, így számuk még növekedhet.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!