Hirdetés

Határozott utasítást ad Leó pápa az emberiségnek a mesterséges intelligenciára vonatkozóan

pápa

XIV. Leó pápa: „Tudom, hogy ez erős kifejezés, de a mesterséges intelligenciát le kell fegyverezni”

Fotó: Giuseppe Lami/EPA/Agerpres

Pünkösdhétfőn mutatták be XIV. Leó pápa „Magnifica Humanitas” kezdetű első enciklikáját a szinódusi aulában. Az egyházfő határozottan közli: „A mesterséges intelligenciát le kell fegyverezni!”

Krónika

2026. május 26., 15:592026. május 26., 15:59

Bemutatták XIV. Leó pápa első enciklikáját, amelyben hangsúlyosan szó esik a mesterséges intelligencia okozta kihívásokról, pünkösdhétfőn mutatták be – számolt be a Vatikán hivatalos honlapja.

Pápa: az emberi méltóság fényében kell értelmezni az „új dolgokat”

Az enciklika (latinul encyclica) a pápa hivatalos körlevele a katolikus egyház püspökeihez és híveihez, általában fontos vallási, erkölcsi vagy társadalmi kérdésekről szól. A Szentatya maga is részt vett a dokumentum bemutatásán és angol nyelvű beszédében kiemelte a módszerét, melyet így fogalmazott meg: „Mint XIII. Leó pápa, én is úgy látom, hogy a hit szemével, az ész tisztaságával, a misztérium iránti nyitottsággal, a szegények és a föld kiáltásait szívemben visszhangozva szemléljem korunknak változásait. Micsoda nagyszerű jele a reménynek, hogy különbözőségeink ellenére képesek vagyunk meghallgatni egymást” – szólt a pápa. Mint mondta,

Hirdetés

a történelem kulcsfontosságú pillanataiban az Egyház arra hivatott, hogy az evangélium és az emberi méltóság fényében értelmezze az „új dolgokat”.

„135 évvel ezelőtt tiszteletreméltó elődöm, XIII. Leó figyelemmel kísérte a gyári munkások helyzetét, és ennek következtében elszakadásukat a családjaiktól, továbbá a gyors ipari átalakulás által előidézett újfajta szegénységet. Megértette, hogy az Egyház nem maradhat távol. Az emberi méltóságot fenyegető korszakos fordulóponton a Rerum Novarum, vagyis az „Új dolgokról” szóló enciklika evangéliumi és társadalmi üzenetet fogalmazott meg a folyamatban lévő „új dolgokról”. Ma hasonló mértékű, talán még nagyobb következményekkel járó átalakulással állunk szemben” – jelenti ki a pápa. Mint fogalmaz, „a mesterséges intelligencia máris életünk számos területét érinti, és befolyásolja azokat a döntéseket, amelyek az emberek együttélését alakítják. Emellett drámai módon megváltoztatja a háborúskodás módját is. Akárcsak a korábbi „Leó pápa”, én is úgy látom a rám bízatott feladatot, hogy a hit szemével, az ész tisztaságával, a misztérium iránti nyitottsággal, valamint a szegények és a föld kiáltásait szívemben visszhangozva szemléljem ezt az újabb hatalmas átalakulást”.

Sokakat mély aggodalom tölt el a fiatalabb generációk jövője miatt


Leó pápa kijelentette,

  • meghallgatta azokat a tudósokat és mérnököket, akik őszinte lelkesedéssel dolgoznak olyan technológiákon, amelyek képesek enyhíteni a hatalmas szenvedést;
  • meghallgatta azokat a politikai vezetőket és köztisztviselőket, akik kitartóan törekedtek az igazságos szabályok kialakítására;
  • meghallgatta azokat a szülőket és tanárokat, akiket mély aggodalom tölt el a fiatalabb generációk jövője miatt.
  • más, nagyon aggasztó hangok is eljutottak hozzá az egyre inkább önálló módon működő fegyverrendszerekről, amelyek gyakorlatilag már nem állnak az ember hatalmában, hogy hatékonyan irányítsa őket.
  • Nagyon aggasztó beszámolók is eljutottak hozzá olyan algoritmusokról, amelyek előítéletekkel és igazságtalansággal terhelt adatok alapján megakadályozhatják az egészségügyi ellátáshoz, a foglalkoztatáshoz és a biztonsághoz való hozzáférést.


korábban írtuk

XIV. Leó pápa: a világon mindenütt töröljék el a halálbüntetést
XIV. Leó pápa: a világon mindenütt töröljék el a halálbüntetést

XIV. Leó pápa azzal a felhívással fordult az emberiséghez egy szombaton nyilvánosságra hozott videóüzenetében, hogy a világon mindenütt töröljék el a halálbüntetést.

„És meghallottam azok hallgatását, akiknek nincs hangjuk, amikor döntéseket hoznak – olyan döntéseket, amelyek valószínűleg a kirekesztés és a szenvedés új formáit hozzák létre. Ebből a meghallgatásból egy

nyugtalanító meggyőződés alakult ki bennem, amelyet a Magnifica Humanitas kezdetű enciklikában fogalmaztam meg: a mesterséges intelligenciát le kell fegyverezni.

Tudom, hogy ez erős kifejezés, de szándékosan választottam, mert a jelen pillanat olyan szavakat igényel, amelyek képesek felkelteni a figyelmet, felrázni a lelkiismeretet, és utat mutatni az emberiség számára a jövő felé” – hangsúlyozta Leó pápa.

Mint rámutatott, az Egyház már régóta a nukleáris leszerelés mellett áll ki, tudatában annak, hogy minden nagy technikai erő hatást tud gyakorolni az emberek életére, ezért azt megfelelő erkölcsi megfontolásnak és nyilvános ellenőrzésnek kell kísérnie.

„A nukleáris leszerelés továbbra is a béke és az emberi család méltóságának szolgálatát jelenti. Hasonló értelemben a mesterséges intelligencia is „leszerelést” igényel, megszabadulást azoktól a logikáktól, amelyek uralkodás, kirekesztés vagy halál eszközévé teszik.

Az atomenergiához hasonlóan ennek is mindenki szolgálatában kell állnia, és a közjót kell szolgálnia. A technológiával kapcsolatos döntéseket soha nem szabad elválasztani a lelkiismerettől és a felelősségtől.

»Ne aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok!« – intett egykor Pál apostol, de ma is szükség van ilyen éberségre. A béke, nem csupán a háború hiánya, hanem az igazságosság működése. Ám amikor a technológia legyengíti kritikai érzékünket, maga a béke is veszélybe kerül. A leszerelés azonban nem elég. Építenünk kell!” – kérte a pápa.

„Minden építőmester gondosan válassza meg, hogyan vet alapot” (1 Kor 3,10) – figyelmeztet Szent Pál. Ő nem fél az építkezéstől, hanem inkább arra int, hogy ne építsünk szilárd alapok nélkül. Ne féljünk a mesterséges intelligenciától, hanem tartsuk folyamatosan napirenden az emberi kérdést. Nem lehetünk gondatlanok a leghatékonyabb technikai eszközeink iránt” – nyomatékosította a pápa.

korábban írtuk

A pápa a Szentlélek közbenjárását kérte a háborúval szemben pünkösdi homíliájában
A pápa a Szentlélek közbenjárását kérte a háborúval szemben pünkösdi homíliájában

A háborút nem egy szuperhatalom nyeri meg, hanem a mindenható szeretet – mondta XIV. Leó pápa a vatikáni Szent Péter-bazilikában pünkösdvasárnap.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés