Hirdetés

Háromezer nukleáris centrifugát szerelne fel Teherán 2007 márciusáig

Háromezer nukleáris centrifugát szerel fel 2007 márciusáig az urándúsítási programja továbbfejlesztéséhez ragaszkodó Irán, amely „pusztító” válaszcsapással fenyegette meg Izraelt, ha atomlétesítményeit bármiféle támadás éri a zsidó állam részérõl. „Izraelnek nincsenek meg az eszközei és a képessége ahhoz, hogy fenyegetni merje Iránt, mivel belpolitikai és biztonsági helyzete ingatag” – jelentette ki tegnap Mohammed Ali Hoszeini, a teheráni külügyminisztérium szóvivõje. „Ha ilyen ostobaságot követ el, az iszlám köztársaság és védelmezõi gyors, határozott és pusztító erejû választ fognak adni egyetlen másodpercen belül” – tette hozzá.

Gazda Árpád

2006. november 13., 00:002006. november 13., 00:00

Irán nem tart Izraeltõl


Efrajim Szneh izraeli védelmiminiszter-helyettes tegnap közölte: „a katonai megoldást utolsó lehetõségként fontolóra kell venni” annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverekre tegyen szert. Jahja Rahim Szafavi tábornok, az iráni forradalmi gárdák - a rezsim ideológiai hadseregének – fõparancsnoka a helyi média beszámolói szerint vasárnap mégis úgy nyilatkozott: „Irán stratégiája védelmi és megelõzõ jellegû, békét akarunk a Perzsa-öböl térségében”.
A külügyi szóvivõ elmondta, hogy Irán kitart urándúsítási programja tovább fejlesztése mellett. „Az iráni szakemberek és illetékesek a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenõrzése alatt ennek a célnak elérésére törekszenek” – közölte Hoszeini válaszul arra a kérdésre, hogy Irán még mindig fel akar-e szerelni további 3000 centrifugát 2007 márciusáig. A 164 centrifugából álló, második együttest október végén szerelte fel az iszlám köztársaság, amely állítja, hogy urándúsítási programja egyelõre nem lépte túl a kutatási kereteket. Szakértõk szerint több mint 3000 centrifugára van szükség ahhoz, hogy már ipari méretben tudjanak elõállítani fûtõanyagot az energiatermelést szolgáló atomerõmûvekhez.
Ali Laridzsáni, Irán nukleáris ügyekben illetékes fõtárgyalója tegnap arra figyelmeztetett, hogy az ország atomprogramját elítélõ bármely határozat elfogadása az ENSZ Biztonsági Tanácsában a tárgyalások végét fogja jelenteni Teherán és a nagyhatalmak – az Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország, valamint Németország – között.
„Bármiféle határozat elfogadása, beleértve az Oroszország által követelt módosításokat is, irányváltást és a tárgyalások végét jelenti” – nyilatkozta a Mehr hírügynökségnek Ali Laridzsáni, miután visszatért Moszkvából, ahol mások mellett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is áttekintette az iráni atomdossziét.
n Hírösszefoglaló

-------------


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés