Hirdetés

Harminchét tüntetőt lőttek le a szíriai rendőrök

A legfrissebb jelentések szerint harminchét tüntetőt lőttek le a rendvédelmi erők Szíriában, 26 ember a dél-szíriai Deraa városában halt meg pénteken - közölték vasárnap szíriai és kurd civil szervezetek.

2011. április 10., 12:522011. április 10., 12:52

A civil szervezetek vasárnapi közleményében korábban tévedésből szombati tüntetések szerepeltek, a dátumot a hírügynökségek később javították.

„A rendőrség és a biztonsági erők tagjai éles lőszert használva oszlattak fel egy békés tüntetést Deraában, aminek következtében huszonhatan meghaltak” a szíriai rezsim elleni mozgalom erősségének számító városban - áll a hat emberi jogi szervezet által kiadott közleményben.

Két másik embert a középnyugat-szíriai Homsz kormányzóságban lőttek agyon a rendvédelmi erők.

A hat szervezet között van a Szíriai Nemzeti Jogvédelmi Szervezet, a Kurd Emberi Jogi Bizottság és a Szíriai Demokratikus Szabadságjogok és Emberi Jogok védelmére alakult Bizottság.

A Szíriai Nemzeti Jogvédelmi Szervezet szerint 37 ember halt meg tüntetésekben Damaszkuszban, Deraában és Holmszban.

Szombaton több ezren vettek részt a fővárostól 100 kilométerre délre fekvő, 85 ezer lakosú Deraában a pénteki megmozdulás során meghalt áldozatok temetésén. A pénteki hírek még tizenhat halottról és több tucat sebesültről számoltak be. A dél-szíriai Deraában szemtanúk szerint a biztonsági erők éles lőszerrel tüzeltek a Bassár el-Aszad szíriai elnök uralma ellen tüntetőkre.

A civil szervezetek közlése szerint a hatóságok több régióban \"önkényes őrizetbe vételeket\" hajtottak végre. Legkevesebb 13 embert vettek őrizetbe - többek között Latakia (el-Ládzikija) és Dzsabla városokban.

A civil szervezetek aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a szíriai hatóságok „eltökéltek, hogy megsértik az alapvető szabadságjogokat, a békés tüntetéshez való jogot, a vélemény- és a szólásszabadság jogát”. Felszólítják a hatóságokat, vessenek véget „az erőszakspirálnak és az utcai vérengzéseknek”.

Jogvédő szervezetek szerint március közepe óta 170-en haltak meg utcai tüntetésekben.

A Basár el-Aszad elnök rendszere ellen kitört tüntetések kezdete óta a hatóságok rendszeresen „fegyveres bandáknak” tulajdonítják a tüntetéseken eldördült lövéseket.
 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés