
A körözött román férfit Vésztőn vették őrizetbe
Fotó: Police.hu
Többszörösen körözött román férfit fogtak el a szeghalmi és a gyulai rendőrök Békés vármegyében. Más névre szóló, hamis irattal igazolta magát, és a korábban a bűnügyi nyilvántartásba lefotózott tetoválásán is változtatott, de hiába.
2024. május 24., 16:462024. május 24., 16:46
Mindent megtett egy román férfi azért, hogy ne kerüljön rendőrkézre. Magyarország területén elkövetett több bűncselekmény miatt egy budapesti kerületi, illetve a Balatonalmádi Rendőrkapitányság, valamint a Veszprémi Járásbíróság körözte, nemzetközi elfogatóparancsot is adtak ki ellene. A Szeghalmi Rendőrkapitányság munkatársai olyan információhoz jutottak, hogy 2024. május 23-án a Békés vármegyei Vésztőn tűnik majd fel. Felkészültek a fogadására, a város egyik bevezető útján közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak.
Tüzetesen megnézték a körözött férfiról a korábban a bűnügyi nyilvántartásba feltöltött fotókat. Egyértelműnek tűnt, hogy az igazolvány, amit mutatott, egy rendkívül jó minőségű hamisítvány. Ráadásul a lábán megtalálták azt a tetoválást, amiről a nyilvántartásban fényképet rögzítettek. Azóta másképp néz ki, hozzátettek az ábrához, de a fő vonalak ugyanazok, így a hatóságok elől rejtőzködő férfinak nem volt más választása, mint elismerni, hogy valójában ő a körözött ember. A Szeghalmi Rendőrkapitányság őrizetbe vette az 57 éves román férfit, és közokirat-hamisítás miatt büntetőeljárást is indított ellene, tájékoztat a magyar rendőrség honlapja, a Police.hu.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!