
Fotó: Izraeli Védelmi Erők
Az izraeli hadsereg (IDF) hétfőn közölte, hogy „több száz”, a Nasszer kórházban rejtőzködő Hamász-fegyverest fogtak el, köztük olyanokat is, akik az egészségügyi személyzet tagjainak adták ki magukat, és hogy az orvosi komplexum elleni rajtaütés során izraeli túszok nevével feliratozott gyógyszereket találtak.
2024. február 20., 10:142024. február 20., 10:14
„A kórházban végzett IDF-tevékenység részeként gyógyszeres dobozokat találtak, amelyeken izraeli túszok nevei szerepeltek. A talált gyógyszercsomagok le voltak zárva, és nem adták át őket a túszoknak” – áll az IDF hétfői közleményében.
Az IDF azt állította, hogy
Köztük voltak „a túszokkal kapcsolatban állók, valamint jelentős Hamász-ügynökök”.
Az izraeli hadsereg nem közölte, hogy hová szállították a gyanúsítottakat, de azt mondta, hogy „a biztonsági erők további vizsgálatai céljából” szállították őket.
A CNN szerint a hadsereg közzétett egy videót, amelyen egy katona láthatóan egy kórházi gyógyszertárban gyógyszeres dobozokat mutat, amelyeken a jelenlegi és korábbi túszok nevei szerepelnek.
Az Európai Unió tagállamainak legtöbbje azonnali és feltétel nélküli humanitárius tűzszünetre szólít fel a gázai övezetben – közölte az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, a tagországok külügyminisztereinek tanácskozását követően hétfőn.
Josep Borrell sajtótájékoztatóján hangsúlyozta:
Kiemelte, mindent meg kell tenni, hogy elkerülhető legyen a Rafah elleni izraeli támadás, amelynek során lehetetlen lenne megakadályozni a civilek halálát.
– fogalmazott Borrell, majd hozzátette: ha bekövetkezik, a rafahi támadás minden bizonnyal ellentétes lesz a humanitárius jog tiszteletben tartásával. Izraelnek joga van megvédeni magát, de annak a nemzetközi jog tiszteletben tartása mellett kell történnie – emelte ki.
Hangsúlyozta, hogy az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNWRA) támogatása nélkülözhetetlen, mert nincs más szervezet, amely képes lenne elvégezni a munkát a jelenlegi körülmények között.
A szervezet munkájának felfüggesztése humanitárius katasztrófához vezetne nem csak a Gázai övezetben, de a menekülteket befogadó szomszédos országokban is – mondta.
Az uniós diplomácia vezetője végezetül közölte,
José Manuel Albares spanyol külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva azt mondta, országa támogatja, hogy az Európai Unió szankciókkal sújtsa a Ciszjordániában élő palesztinokkal szemben ellenséges izraeli telepeseket. Egyúttal bejelentette: Spanyolország saját hatáskörben fog korlátozó intézkedéseket hozni az erőszakért felelős izraeli telepesekkel szemben.
„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy tovább várjunk, a gázai helyzet drámai, ahogy Ciszjordániában is nagyon feszült a helyzet” – fogalmazott Albares.
A Pentagon megerősített drónjának elvesztését Jemen közelében, de az okot egyelőre vizsgálják
A Pentagon vizsgálja, hogy mi okozta egy amerikai katonai drón lezuhanását Jemen partjai közelében - közölték amerikai katonai illetékesek hétfőn.
Amerikai tisztségviselők annyit erősítettek meg, hogy az MQ-9 Reaper, egy többnyire megfigyelő és felderítő célokra használt, 20 méter szárnyfesztávú, pilóta nélküli repülő eszköz a tengerbe esett. Ezt azzal egészítettek ki, hogy a drón nemzetközi légtérben tartózkodott, nemzetközi vizek fölött, amikor lezuhant.
A jemeni húszik egy szóvivője hétfőn azt állította, hogy az amerikai katonai eszközt légvédelmük semmisítette meg, és azt mondta, hogy a drón rakétával volt felfegyverezve és ellenséges küldetést teljesített. A közlés szerint a légvédelem Nyugat-Jemen Hodeida kikötővárosa közelében avatkozott be.
Amennyiben bebizonyosodik, hogy az amerikai eszközt a húszi fegyveresek lőtték le, akkor a tavaly november után ez a második eset, amikor MQ-9-es drón ellenséges támadás áldozatává válik. Az eszköz értéke 32 millió dollár, különlegessége, hogy mintegy 27 órán keresztül tud a levegőben tartózkodni, a megfigyelő, felderítő célok mellett, fegyvert is képes szállítani.
Az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM) hétvégén arról számolt be, hogy szombaton sikeres légicsapásokat hajtottak végre húszi célpontok ellen, köztük első alkalommal víz alatti drón ellen.
A húszik vasárnap eltaláltak egy Belize-i zászló alatt az Ádeni-öböl és a Vörös-tenger között hajózó, Bulgáriába tartó kereskedelmi hajót, amelynek legénységét sikeresen kimenekítették. A jemeni fegyveresek állítása szerint a vegyi anyagot szállító hajó elsüllyedhet, nyugati források ezt nem erősítették meg. Hétfőn egy amerikai tulajdonban álló görög zászló alatt közlekedő hajó is vészjelzést adott le támadás miatt az Ádeni-öbölben.
A Jement uraló húszik tavaly október közepe, az Izrael és Hamász közötti konfliktus kibontakozása után indítottak rendszeres támadásokat az ország partjai közelében, nemzetközi hajózási útvonalon közlekedő kereskedelmi hajók ellen, azt állítva, hogy a palesztinok mellett szolidaritás mozgatja akcióikat. Az Egyesült Államok szerint a jemeni fegyveres csoportot Irán támogatja.
A megszaporodott támadások nyomán több globális áruszállító vállalkozás kényszerült arra, hogy az Afrika körüli hosszabb, költségesebb útvonalra irányítsa hajóit, és elkerülje a Vörös-tengeri útvonalat.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!