Hirdetés

Halottak, romok, több millió kilakoltatott: tombol a Milton hurrikán Amerikában (VIDEÓ)

Hurrikán

A Milton hurrikán előretörése az Amerikai Hurrikán Központ térképén

Fotó: Amerikai Hurrikán Központ

Több halálos áldozatot követelt a Milton hurrikán, amely szerda éjszaka vonult át Florida állam középső része fölött, tengeráradást, valamint villámáradásokat és árvizeket okozva. A hurrikán miatt riadót elrendelt hatóságok négy ember holttestét találták meg a keleti partvidéken fekvő St. Lucie megyében.

Hírösszefoglaló

2024. október 10., 17:112024. október 10., 17:11

2024. október 10., 18:112024. október 10., 18:11

Helyi idő szerint csütörtök reggel hárommillió fogyasztónál nem volt áram, a szakemberek a vihar átvonulása után szinte azonnal nekiláttak a szolgáltatás helyreállításának. Florida állam kezdeményezésére több ezer villanyszerelő állt készenlétben, akik az ország több részéből érkeztek.

Az illetékesek csütörtökön arra kérték az embereket, hogy maradjanak otthonukban, ezzel is könnyítve a mentőegységek mozgását.

Hirdetés

Joe Biden elnök a vihar érkezését megelőzően katasztrófahelyzetet hirdetett, ami szövetségi forrásokat is elérhetővé tett a felkeszüléshez, valamint a károk elhárítására – közölte az MTI. A Milton hurrikán kárainak felmérése csütörtökön elkezdődött, valamint a kutató-mentőegységek az érintett területeket járták végig a reggeli óráktól, ajtóról ajtóra kopogtatva.

Ron DeSantis kormányzó csütörtök reggeli tájékoztatóján elmondta, hogy a vihar idején is több helyen kellett emberélet védelmében mentőegységnek beavatkozniuk. A kormányzó elmondta, hogy a vihar által érintett tengeri hidak stabilitását a szakemberek ellenőrzik, és amennyiben nem észlelnek károsodást, újranyitják azokat a forgalom előtt. A helyreállításhoz kapcsolódóan a kárt szenvedett vállalkozásoknak gyorshitelt biztosítanak alacsony kamattal, hogy mielőbb folytatni tudják tevékenységüket.

A vihart megelőző napokban több millió embert utasítottak arra, hogy hagyják el otthonukat a várható tengerár miatt.

Hurrikán Galéria

Hurrikán által tönkre tett térség Asheville-ben, Észak-Karolina államban

Fotó: Amerikai Hurrikán Központ

A vihar miatt megemelkedő tenger elöntéssel fenyegette a partvidéki településeket. A floridai hatóságok a nemzeti gárda közel tízezer tagját mozgósították, hogy szükség esetén részt vegyenek az emberek mentésében is. Több mint 20 szövetségi állam adott segítséget.

A Milton hurrikánt komoly esőzések kísérték, több helyütt, így Tampa körzetében is 300 millimétert meghaladó eső hullott, aminek nyomán a város számos utcája víz alá került. Florida más helyein villámáradások és árvizek alakultak ki. Csütörtökön a reggeli órákban tucatnyi helyen volt érvényben figyelmeztetés villámárvizek veszélye miatt. A hurrikánhoz kapcsolódóan számos helyen alakult ki forgószél, azaz tornádó szerdán és csütörtökön.

Hurrikán Galéria

Fotó: Videófelvétel

A tornádók miatt több lakóépület is megsemmisült elsősorban Florida déli és keleti részén.

A Milton hurrikán szerdán a késő esti órákban érte el Florida nyugati partvidékét, a középpontja Tampa nagyvárostól délre, Sarasota közelében vonult kelet felé 3-as erősségű viharként, óránként 150 kilométeres sebességet meghaladó széllökésekkel. A viharzóna az éjszakai órákban 1-es fokozatú hurrikánná csillapodott, és csütörtökön a hajnali órákban keleti irányban elhagyta a floridai partokat.

Florida nyugati partvidékét legutóbb két hete érte el hurrikán. A Helene hurrikán szintén súlyos károkat okozott. Akkor a viharzóna észak felé vonult több államban is pusztító árvizekkel, összesen több mint 230 emberéletet követelve. Észak-Karolina államban változatlanul kutatnak áldozatok után.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés