2012. március 21., 08:572012. március 21., 08:57
Claude Guéant elmondta: a rendőrség egyelőre nem tudja, ki a tettes, de óránként kerülnek elő új elemek. „Nyomozunk azok után a katonák után is, akiket azért küldtek el a hadseregből, mert a boszszúállás szelleme vezérelte őket (...), és akik neonáci nézeteket vallottak (...), de ez csak egy szál a többi között, és nem különösebben kiemelt”. A montauban-i ejtőernyős zászlóaljból, ahova a március 15-én a nyílt utcán megölt két katona tartozott, 2008-ban azután bocsátottak el három katonát, hogy egy társuk – aki azóta leszerelt a hadseregből – lefilmezte őket náci karlendítés közben.
A tömeggyilkos március 11-én Toulouse-ban egy arab származású katonával végzett, majd március 15-én a szomszédos Montauban-ban három ejtőernyősre lőtt rá, közülük két arab származású életét vesztette, a harmadik, fekete bőrű katona súlyosan megsebesült. A rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi a feltételezések szerint a szélsőjobboldalhoz tartozó, rasszista és antiszemita ideológiát valló tömeggyilkost, akit azzal gyanúsítanak, hogy valamennyi merényletet ő követte el.
A francia hatóságok attól tartanak, hogy újabb lövöldözésekbe kezdhet. Nicolas Sarkozy államfő személyesen jelentette be hétfő este, hogy a legmagasabb szintre emelte a terrorizmus elleni riadókészültséget Franciaország délnyugati részén, Toulouse környékén, s a rendőrségnek a legfontosabb ügyekkel megbízott elit egységeiből küldött nyomozókat a térségbe.
A hétfői merényletet követően gyakorlatilag megszakadt az elnökválasztási kampány Franciaországban. A hivatala megvédéséért induló Nicolas Sarkozy bejelentette, hogy legalább ma estig nem kíván elnökjelöltként szerepelni. Baloldali riválisa, François Hollande is úgy vélte, hogy most „nemzeti egységre” van szükség.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.