Folytatja a Romániával való egyesülés eszméje elleni küzdelmet Igor Dodon új moldovai államfő: tegnap menesztette tisztségéből Anatol Şalaru védelmi minisztert, mivel szerinte nyíltan kiáll Moldova és Románia egyesülése, valamint a NATO-val való együttműködés mellett.
2016. december 27., 19:282016. december 27., 19:28
2016. december 28., 14:242016. december 28., 14:24
Az oroszbarát szocialisták színeiben elnökké választott moldovai politikus az erről szóló közleményben „rossz hírű miniszternek” nevezte Şalarut. „Emlékeztetett, hogy ez volt az a miniszter, aki nyíltan kacérkodott a NATO-val, holott jól tudta, hogy a Moldovai Köztársaság alkotmánya értelmében semleges ország vagyunk, emellett támogatta és szorgalmazta, hogy a győzelem napján amerikai katonai technológia jelenjen meg a Nagy Nemzetgyűlés terén, ami nem minősíthető másnak, csakis provokációnak. Nyíltan a Moldovai Köztársaság és Románia egyesülése mellett állt és áll ki. Számos szakértőt menesztett a védelmi és az állambiztonsági rendszerből, hogy a Liberális Párthoz és az unionista ideológiához közel álló személyekkel helyettesítse őket” – áll Dodon közleményében. Dodon azt is közölte: arra készül, hogy még szilveszterig megfossza moldovai állampolgárságától Traian Băsescu volt román elnököt. Dodon hétfőn este a Pri Tv-nek nyilatkozva rámutatott: még az év vége előtt visszavonja elődje, Nicolae Timofti rendeletét, amelyben jóváhagyta Băsescu állampolgársági kérelmét, az ugyanis szerinte törvénytelen, mivel a kérelmet minden illetékes hatóság negatívan véleményezte.
Dodon már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy amennyiben elnökké választják, visszavonja Băsescu állampolgárságát. Sőt alkotmánybíróságon is megtámadta az állampolgárság megadásáról szóló elnöki rendeletet, a taláros testület azonban október 20-án elutasította a panaszt. Ennek nyomán Băsescu és felesége november 3-án Moldova bukaresti nagykövetségén letette az állampolgársági esküt. Băsescu már korábban azt mondta: ha Dodon tényleg visszavonja Timofti rendeletét, bírósághoz fordul.
Traian Băsescu már államfőként jelezte, hogy mandátuma lejártát követően moldovai állampolgárságért is folyamodik, hogy ezáltal is jelezze elkötelezettségét a két ország egyesülése mellett. A volt államfő ugyanis Moldova Románia általi bekebelezésének egyik legfőbb szószólója.
Dodon amúgy következetesen küzd az unionizmus és az Európai Unióhoz való közeledés ellen. Beiktatását követően román helyett moldovaira cseréltette az államfői hivatal honlapjának nyelvét, és levetette az EU-zászlót hivataláról. Ezt később liberális párti képviselők visszahelyezték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!