Hirdetés

Háborús bűntett miatt őrizetbe vették Biszku Bélát

Több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt hétfőn őrizetbe vették Biszku Bélát az 1956-os eseményeket követő két sortűzzel összefüggésben – jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Ibolya Tibor megbízott fővárosi főügyész. A főügyész elmondta, ezért a bűncselekményért életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.

MTI

2012. szeptember 10., 13:082012. szeptember 10., 13:08

Ibolya Tibor kitért arra, hogy az MSZMP ideiglenes intézőbizottságának valamennyi tagja ezzel a bűncselekménnyel gyanúsítható lenne, de már csak Biszku Béla él közülük. A főügyész a rendszerváltás utáni magyar büntető igazságszolgáltatás jelentős mérföldkövének nevezte a gyanúsítást.

A főügyész közlése szerint Biszku Béla együttműködő volt, ugyanakkor tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, és vallomást nem tett. Tájékoztatott arról is, hogy Biszku Bélától lőszereket foglaltak le, ez azonban nem képezi a gyanúsítás tárgyát.

Biszku Béla házi őrizetbe helyezését az ügyészség kezdeményezte. A főügyész szerint a 91 éves gyanúsított esetében a legszigorúbb kényszerintézkedés nem indokolt.

Biszku Bélát – akit Ibolya Tibor az 1956-os forradalmat követő megtorlások fő irányítójának és felelősének nevezett - két, az 1956-os eseményeket követő sortűzzel, a budapesti Nyugati téri és a salgótarjáni sortűzzel összefüggésben gyanúsítják.

Ibolya Tibor felidézte: 1956. november 4-én a szovjet és a magyar csapatok között fegyveres összeütközés alakult ki. Kádár János 1956 elején megalakította az illegitim Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, mely november 7-én esküt tett. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az 1956. évi 28. számú határozatával kinevezte a Kádár János vezette Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, egyben felmentette a Nagy Imre-kormányt.

Ugyancsak 1956 november elején megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), melynek a központi, operatív, irányító és döntéshozó testületének, az Ideiglenes Intéző Bizottságnak a tagjai a következők lettek: Biszku Béla mellett Apró Antal, Fehér Lajos, Kádár János, Kállai Gyula, Kiss Károly és Marosán György. A testület tagjait az MSZMP 1956. november 11-én megerősítette, és Münnich Ferencet is beválasztották a bizottságba.

Az 1956. november 7-ei kormányülésen döntés született a karhatalom létrehozásáról, a határozathozatallal és szervezéssel Münnich Ferencet bízták meg. Másnap az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közös határozatban intézkedett a karhatalom felállításáról, erről azonban jogszabályt sosem adtak ki.

Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága 1956. november 21-én tartott ülésének első napirendjén a karhatalom megszervezése szerepelt, az ülésen Biszku Béla is jelen volt, és megszavazta azt a két határozatot, amely közül az egyik Földes László hadseregbe történő delegálásáról, továbbá arról szólt, hogy „egyes gócokat erőteljesebben kell karhatalommal védeni”. Utóbbi kitért arra is, hogy a szervezést gyorsítani kell Miskolcon, Pécsen és Salgótarjánban.

Az ügyészségnek a sajtó számára átadott sajtóanyaga szerint Biszku Béla az MSZMP Ideiglenes Központi Vezetősége ülésén 1956 december 3-án többek közt azt mondta: „egyetértek azzal, hogy a munkástanácsokkal szemben olyan politikát kell vinni, hogy a tulajdonképpeni feladatokra kell irányítani a figyelmet, de ezt karhatalmi, rendőrségi fellépés nélkül nem lehet sikeresen megoldani, mert az utóbbi napok azt mutatják, hogy mert ilyen fellépés nem volt, az ellenforradalmi nyomás rajtuk keresztül erősödött”.

Az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága által irányított karhatalom vezetősége, a Katonai Tanács 1956. december 4-én ült össze, amelyen többek között meghatározták, hogy az ellenséggel szemben határozottan fel kell lépni, továbbá gyorsan és kegyetlenül le kell számolni velük.

Ezután következtek a karhatalmi alakulatok által a polgári lakosságra leadott sortüzek, köztük az 1956. december 6-án, a fővárosi Nyugati téren történt vörös zászlós tüntetésen és december 8-án Salgótarjánban.

Az ügyészség szerint az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága – amelynek Biszku Béla döntési joggal rendelkező tagja volt – közvetlenül irányította a karhatalom operatív vezető testületét, a Katonai Tanácsot, feladatokat határozott meg és célokat tűzött ki neki, amelyeket a karhatalmi erők végrehajtottak. Biszku Béla ezzel a hatóság szerint rábírta a karhatalmi erőket a háborús bűntettek elkövetésére, valamint társaival ezekre a bűncselekményekre szövetkezett.

„Talán a történészek konszenzusban vannak abban, hogy az 1956-ot követő megtorlásokban Biszku Béla, mint belügyminiszter befolyásolta az igazságszolgáltatást, és konkrét büntetőeljárásokban is szerepe volt, ez azonban a jelen nyomozás tárgya szerint még a megalapozott gyanút nem éri el” – fogalmazott a főügyész. Hozzátette ugyanakkor: nehezen bizonyíthatók ezek a bűncselekmények, de „nem tettünk le arról (…), hogy ezen cselekményeket is bizonyítani tudjuk Biszku Bélával szemben”.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés