Hirdetés

Gyurcsány: lezártuk a múltat

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Magyarországra látogatott Vlagyimir Putyin orosz elnök Kétnapos magyarországi látogatásra érkezett tegnap Vlagyimir Putyin orosz államfő (jobbra), aki előbb Sólyom László magyar elnökkel (balra) találkozott, de megbeszéléseket folytatott Gyurcsány Fer

Gazda Árpád

2006. március 01., 00:002006. március 01., 00:00

Budapesten tegnap megkezdte kétnapos magyarországi látogatását Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki először Sólyom László magyar államfővel találkozott. Putyin a megbeszélésen közölte: a látogatás annak köszönhetően valósult meg, hogy „az utóbbi négy év alatt alapvetően megváltozott az orosz–magyar együttműködés minősége”. A gazdasági kapcsolatokról szólva kiemelte, hogy az orosz piacot gyakorlatilag megnyitották a magyar agrártermékek előtt, Oroszország kész segíteni a kis- és középvállalkozások tevékenységét, a nagy orosz vállalatok pedig készek beruházásokat eszközölni Magyarországon. Sólyom László megelégedéssel nyugtázta a sárospataki református kollégium köteteinek hazatérését. A két államfő egyetértett abban, hogy a finnugor kisebbségek kérdése Oroszországban nem politikai kérdés, a kétoldalú együttműködés körébe tartozik. Magyarország kulturális és gazdasági segítséget szeretne nyújtani ottani rokonainak, együttműködve az orosz hatóságokkal. Sólyom László biztosította Vlagyimir Putyint, kizártnak tartja, hogy az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából oroszellenes hangulat üsse fel a fejét Magyarországon. „A mai Oroszország nem a Szovjetunió, de természetesen lelkünkben mi valamennyien érzünk valamiféle erkölcsi felelősséget ezekért az eseményekért” – mondta ezzel kapcsolatban Putyin, aki a Parlamentben találkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel. A kormányfő szerint Magyarország Oroszország számára az egyetlen járható út a megértés és az együttműködés; „ezzel a látogatással a múlt befejezetté válik”. Putyin magyarországi látogatásához kapcsolódóan az emberi jogok oroszországi megsértése ellen szervezett tiltakozást az Amnesty International Magyarország. A szervezet hétfőn nyílt levélben kérte Gyurcsány Ferencet, hogy járjon közben az oroszországi jogvédők ügyében.
Magyarországi látogatásának második napján Putyin elnök a tervek szerint ma megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékművét a Hősök terén, majd a Szovjet Hősök Emlékművét a Szabadság téren. Ezt követően a Magyar Nemzeti Múzeumban a magyar közjogi méltóságok és az orosz államfő jelenlétében megnyílik a sárospataki református kollégiumnak az Oroszországtól visszakapott 136 kötetét bemutató kiállítás. Kétoldalú látogatás keretében legutóbb 1992 novemberében járt Budapesten orosz államfő, Borisz Jelcin személyében. Az utóbbi években azonban Putyin elnök ötször találkozott magyar miniszterelnökkel Oroszországban, illetve külföldön – négyszer Medgyessy Péterrel és egyszer Gyurcsány Ferenccel. Mádl Ferenc magyar államfő pedig részt vett a Győzelem napja – a fasizmus feletti győzelem 60. évfordulója – alkalmából tavaly május 9-én Moszkvában tartott ünnepségeken. Hírösszefoglaló

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés