2011. július 04., 08:562011. július 04., 08:56
Az ellenzéki alakulat szombati választmányi ülésén ismertették: 9202 MSZP-tag adta le szavazatát, 9122-en voksoltak érvényesen, s a feltett hat kérdés mindegyikében 80 százalék körüli volt az igen szavazatok aránya, vagyis azok száma minden esetben 7150 és 7500 között alakult. Mivel a pártban 31 286 tagot tartanak nyilván, a voksolás eredményességéhez az kellett volna, hogy egynegyedük, vagyis 7822 párttag azonosan voksoljon. A június 22-e és 28-a között megrendezett voksoláson az MSZP tagjai többek között arról határozhattak, hogy közvetlenül válasszák-e a párt elnökét és a megyei elnököket. Mesterházy Attila elnök közölte: utasították az alapszabály-szerkesztő bizottságot, hogy a pártszavazáson megfogalmazott álláspontokat módosító javaslatként terjessze a kongresszus elé. Ez azt jelenti, hogy bár pártjogi értelemben a Gyurcsány-platform kezdeményezése eredménytelen volt, következményei megegyeznek azzal, mintha a voksolás érvényesen zárult volna.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!