
Niedermüller Péter nem először méltatja a trianoni békediktátumot
Fotó: Niedermüller Péter/Facebook
A határon túl élő magyarok élete jobb, mint az anyaországiaké – állapította meg Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere a nemzeti összetartozás napja apropóján közzétett üzenetében.
2022. június 06., 18:272022. június 06., 18:27
2022. június 06., 18:282022. június 06., 18:28
„Gondoljunk azokra a magyarokra is, akik Trianonnak is köszönhetően ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában, és a többi környező országban, mint mi itthon Magyarországon” – írta közösségi oldalán posztolt bejegyzésében a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa.
Hozzátette ugyanakkor, hogy az anyaországi magyaroknak „megmaradt Orbán, a hazugságokra épülő politika, az olcsó ostoba nacionalista demagógia, a mindent eluraló korrupció”.
A Fidesz állásfoglalásban reagált a Gyurcsány Ferenc vezette DK polgármesterének kijelentésére. A kormánypárt szerint Niedermüller Péternek haladéktalanul távoznia kell a magyar közéletből és bocsánatot kell kérnie a „gyalázatos kijelentéséért”. „A Gyurcsány-párt szövetségesei pedig határolódjanak el a nemzeti önbecsülésünk ellen intézett durva támadástól” – szögezte le közleményében a Fidesz.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
1 hozzászólás