Gyurcsány: „súlyos vereséget szenvedtünk” – Jakab: Márki-Zay Péter megbuktatta az ellenzéket

•  Fotó: Képernyőmentés

Fotó: Képernyőmentés

„Súlyos vereséget szenvedtünk”, súlyos vereséget szenvedett a közös álom arról, hogy milyen Magyarországot szeretnénk – értékelt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfőre virradó éjjel az országgyűlési választás eredményeire reagálva.

MTI

2022. április 04., 07:372022. április 04., 07:37

2022. április 04., 08:102022. április 04., 08:10

Gyurcsány Ferenc a Márki-Zay Péter által vezetett ellenzéki együttműködésre utalva azt mondta: „a közös hajónak tovább kell mennie”, ugyanakkor

egyetértését fejezte ki azokkal, akik szerint a hajó vezetését nem a „legjobb kapitányra” bízták.

A DK elnöke úgy vélekedett: a választás nem volt szabad és nem volt tisztességes, de kétségtelen, hogy a magyar választók túlnyomó többsége „ezt a választást így elfogadta és a tegnapi kormánynak adott holnapra is megbízást”. Úgy értékelt: a helyzetet bizonyos értelemben tudomásul kell venni, de egyúttal ki kell mondani, hogy azt az álmot, célt, amilyennek látni szeretnék Magyarországot, nem adták fel.

Gyurcsány Ferenc kitért arra is, a csalódás első óráiban sem szeretné kikerülni a kérdést, hogy a vereség miért következhetett be, s mi a tanulsága. Kiemelte: ha valaki csatába és küzdelembe megy, nem adhatja fel azt, amit valójában gondol, valamilyen taktikai megfontolásból. Úgy értékelt: nem lehet egy európai polgári, alapvetően baloldali gondolatú ellenzék egy olyan programmal sikeres, amely sok tekintetben a kormányzó jobb oldalt tekinti példának és mintának.

korábban írtuk

Márki-Zay Péter: soha nem gondoltuk volna, hogy ez lesz az eredmény
Márki-Zay Péter: soha nem gondoltuk volna, hogy ez lesz az eredmény

Elismerte a Fidesz választási győzelmét Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje vasárnap este Budapesten.

Idézet
A Fidesz alternatívája a baloldalon, a szabadelvű világban, a mérsékelt jobbközép világban, a zöld világban van

– jelentette ki, hozzátéve: ha ehhez ilyen vezetőt választanak, „aki nem tud, nem akar ilyen politikát folytatni, akkor az bukni fog”.

„Kétségtelen”, ahogy most a kormányt megválasztották, úgy az ő támogatóik is döntöttek arról pár hónapja, hogy kivel akarnak küzdeni – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint végig kell gondolni, hogy ez jó döntés volt-e. Úgy fogalmazott, „ha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon” akkor erőtlennek, gyávának fog bizonyulni.

Márpedig egy „erőtlent, gyávát nem bíznak meg azzal, hogy bármit is vezessen, különösen nem a hazát”.

A DK elnöke hangsúlyozta: „kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják”, hanem attól, hogy biztonsággal, biztonságos úton, biztonságos kikötő felé vezeti a hajót. Ha a kapitány a hajót viharba vezeti, nem éri el a kikötőt, akkor „azok, akik a hajó sorsát rábízták, még azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány” – fejtette ki, hozzátéve: „azt hiszem, hogy igazuk van”.

Ezzel együtt azt mondta: a közös hajónak tovább kell mennie, a végső úticél nem változott. „Magyarország Európába tart” – jelentette ki, hozzáfűzve: hosszabb úton, de oda fognak jutni. Ehhez sok mindent újra kell tervezni, de dolgozni fognak Magyarországért, a köztársaságért.

Idézet
Márki-Zay Péter megbuktatta az ellenzéket

– fogalmazott eközben Jakab Péter, a Jobbik elnöke.

A választás eredményeire reagáló Facebook-videójában azt mondta, Márki-Zay Péter októberben hat ellenzéki párt „hadseregét” kapta meg és tetemes ellenzéki előnyt. „Ebből az előnyből fél év elteltével mára ellenzéki hátrány, hovatovább Fidesz-kétharmad lett” – jegyezte meg.

Úgy vélte, a kevesebb és megfontoltabb, egyértelmű beszéd most több szavazatot hozott volna. Felidézte, hogy Márki-Zay Péter októberben azt mondta, hogy leváltja az ellenzéket. „Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta” – jelentette ki a Jobbik elnöke.

Jakab Péter arról is beszélt, hogy a hat ellenzéki párt egységét és összefogását meg kell őrizni és erősíteni kell, annak ugyanis nincs alternatívája. 

Hozzátette: az ellenzéknek most fel kell állnia és fel kell készülnie, hogy ha a helyzet úgy hozza és a megszorítások miatt a népharag „elsöpri ezt a rezsimet”, akkor átvegyék az ország irányítását. „Erre készülünk, de már Márki-Zay Péter nélkül” – szögezte le Jakab Péter.

korábban írtuk

Orbán Viktor: akkora győzelmet arattunk, hogy a Holdról is látszik
Orbán Viktor: akkora győzelmet arattunk, hogy a Holdról is látszik

Bejelentette a Fidesz-KDNP-nek az országgyűlési választásokon aratott győzelmét vasárnap este Orbán Viktor miniszterelnök, a nagyobbik kormánypárt elnöke. A kormányfő külön megköszönte a határon túli magyarok támogatását.

 

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 30., kedd

Putyin szerint Oroszország igazságos háborút vív Ukrajnában

Oroszország „igazságos háborút” vív Ukrajnában, és védi a Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon régiókban élő „milliók” döntését, hogy Moszkvával szövetkezzenek – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden.

Putyin szerint Oroszország igazságos háborút vív Ukrajnában
2025. szeptember 30., kedd

Netanjahu: a hadsereg a béketervnek megfelelően a Gázai övezetben marad

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök videoüzenetet tett közzé az X-en azután, hogy hétfő este Washingtonban tárgyalt az amerikai elnökkel, és közös sajtótájékoztatójukon közölte: elfogadja Donald Trump közel-keleti béketervét.

Netanjahu: a hadsereg a béketervnek megfelelően a Gázai övezetben marad
2025. szeptember 30., kedd

Lefoglalt orosz vagyoneszközökből nyújtana von der Leyen jóvátételi kölcsönt az ukránoknak

Jóvátételi kölcsön nyújtását javasolta Ukrajnának az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben.

Lefoglalt orosz vagyoneszközökből nyújtana von der Leyen jóvátételi kölcsönt az ukránoknak
2025. szeptember 30., kedd

Tony Blair is szerepet kaphat Gáza fegyverszünet utáni irányításában

Donald Trump amerikai elnök szerint Tony Blair, az Egyesült Királyság volt miniszterelnöke csatlakozni szeretne a Gázát felügyelő nemzetközi testülethez, amely az amerikai terv szerint véget vetne a háborúnak.

Tony Blair is szerepet kaphat Gáza fegyverszünet utáni irányításában
2025. szeptember 30., kedd

Merz: Európa nem áll háborúban Oroszországgal, de béke sincs köztük

Friedrich Merz német kancellár hétfőn kijelentette, hogy Európa „nem háborúzik Oroszországgal, de már nem is él békében vele”.

Merz: Európa nem áll háborúban Oroszországgal, de béke sincs köztük
2025. szeptember 30., kedd

Elemző: enyhülnek, de nem szűnnek meg a feszültségek Moldovában a választások után

Moldovában többséget szerzett a Nyugat-barát Cselekvés és Szolidaritás Párt (PAS) a parlamenti választáson, ami nyomán enyhülhet a feszültség, de a Kreml megpróbálja visszaszerezni a befolyását – mutatott rá a Krónikának Barabás T. János elemző.

Elemző: enyhülnek, de nem szűnnek meg a feszültségek Moldovában a választások után
2025. szeptember 30., kedd

„Terrormentesség”, amnesztia, demilitarizáció: íme Trump gázai béketerve

A Gázai övezet „terrormentességét”, a békét vállaló Hamász-tagoknak amnesztiát, fogolycserét, minden harc leállítását és a túszok elengedését, illetve kiadását is tartalmazza Donald Trump amerikai elnök béketerve.

„Terrormentesség”, amnesztia, demilitarizáció: íme Trump gázai béketerve
2025. szeptember 29., hétfő

Jelentés: Európa a bolygó leggyorsabban melegedő kontinense

Európa környezeti állapota nem jó, az éghajlatváltozás és a környezetkárosodás közvetlenül veszélyezteti Európa versenyképességét, amely a természeti erőforrásoktól függ – közöle jelentésében az Európai Unió környezetvédelmi ügynöksége.

Jelentés: Európa a bolygó leggyorsabban melegedő kontinense
2025. szeptember 29., hétfő

Kreml: nincs csodaszer, amely megváltoztatná a helyzetet a fronton

Nincs olyan csodaszer, amely most megváltoztathatná a ,,kijevi rezsim helyzetét” a frontokon – jelentette ki Dmitrij Peszkov. A Kreml szóvivője hétfőn arra reagált, hogy Ukrajna amerikai Tomahawk manőverező repülőgépeket kaphat.

Kreml: nincs csodaszer, amely megváltoztatná a helyzetet a fronton
2025. szeptember 29., hétfő

Băsescu vissza akarja kapni a moldovai állampolgárságot

Visszakéri a néhány éve megvont moldovai állampolgárságát Traian Băsescu volt román államfő.

Băsescu vissza akarja kapni a moldovai állampolgárságot