Fotó: Képernyőmentés
„Súlyos vereséget szenvedtünk”, súlyos vereséget szenvedett a közös álom arról, hogy milyen Magyarországot szeretnénk – értékelt Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke hétfőre virradó éjjel az országgyűlési választás eredményeire reagálva.
2022. április 04., 07:372022. április 04., 07:37
2022. április 04., 08:102022. április 04., 08:10
Gyurcsány Ferenc a Márki-Zay Péter által vezetett ellenzéki együttműködésre utalva azt mondta: „a közös hajónak tovább kell mennie”, ugyanakkor
A DK elnöke úgy vélekedett: a választás nem volt szabad és nem volt tisztességes, de kétségtelen, hogy a magyar választók túlnyomó többsége „ezt a választást így elfogadta és a tegnapi kormánynak adott holnapra is megbízást”. Úgy értékelt: a helyzetet bizonyos értelemben tudomásul kell venni, de egyúttal ki kell mondani, hogy azt az álmot, célt, amilyennek látni szeretnék Magyarországot, nem adták fel.
Gyurcsány Ferenc kitért arra is, a csalódás első óráiban sem szeretné kikerülni a kérdést, hogy a vereség miért következhetett be, s mi a tanulsága. Kiemelte: ha valaki csatába és küzdelembe megy, nem adhatja fel azt, amit valójában gondol, valamilyen taktikai megfontolásból. Úgy értékelt: nem lehet egy európai polgári, alapvetően baloldali gondolatú ellenzék egy olyan programmal sikeres, amely sok tekintetben a kormányzó jobb oldalt tekinti példának és mintának.
Elismerte a Fidesz választási győzelmét Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje vasárnap este Budapesten.
– jelentette ki, hozzátéve: ha ehhez ilyen vezetőt választanak, „aki nem tud, nem akar ilyen politikát folytatni, akkor az bukni fog”.
„Kétségtelen”, ahogy most a kormányt megválasztották, úgy az ő támogatóik is döntöttek arról pár hónapja, hogy kivel akarnak küzdeni – mondta Gyurcsány Ferenc, aki szerint végig kell gondolni, hogy ez jó döntés volt-e. Úgy fogalmazott, „ha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon” akkor erőtlennek, gyávának fog bizonyulni.
A DK elnöke hangsúlyozta: „kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják”, hanem attól, hogy biztonsággal, biztonságos úton, biztonságos kikötő felé vezeti a hajót. Ha a kapitány a hajót viharba vezeti, nem éri el a kikötőt, akkor „azok, akik a hajó sorsát rábízták, még azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány” – fejtette ki, hozzátéve: „azt hiszem, hogy igazuk van”.
Ezzel együtt azt mondta: a közös hajónak tovább kell mennie, a végső úticél nem változott. „Magyarország Európába tart” – jelentette ki, hozzáfűzve: hosszabb úton, de oda fognak jutni. Ehhez sok mindent újra kell tervezni, de dolgozni fognak Magyarországért, a köztársaságért.
– fogalmazott eközben Jakab Péter, a Jobbik elnöke.
A választás eredményeire reagáló Facebook-videójában azt mondta, Márki-Zay Péter októberben hat ellenzéki párt „hadseregét” kapta meg és tetemes ellenzéki előnyt. „Ebből az előnyből fél év elteltével mára ellenzéki hátrány, hovatovább Fidesz-kétharmad lett” – jegyezte meg.
Úgy vélte, a kevesebb és megfontoltabb, egyértelmű beszéd most több szavazatot hozott volna. Felidézte, hogy Márki-Zay Péter októberben azt mondta, hogy leváltja az ellenzéket. „Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta” – jelentette ki a Jobbik elnöke.
Hozzátette: az ellenzéknek most fel kell állnia és fel kell készülnie, hogy ha a helyzet úgy hozza és a megszorítások miatt a népharag „elsöpri ezt a rezsimet”, akkor átvegyék az ország irányítását. „Erre készülünk, de már Márki-Zay Péter nélkül” – szögezte le Jakab Péter.
Bejelentette a Fidesz-KDNP-nek az országgyűlési választásokon aratott győzelmét vasárnap este Orbán Viktor miniszterelnök, a nagyobbik kormánypárt elnöke. A kormányfő külön megköszönte a határon túli magyarok támogatását.
Oroszország „igazságos háborút” vív Ukrajnában, és védi a Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon régiókban élő „milliók” döntését, hogy Moszkvával szövetkezzenek – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök videoüzenetet tett közzé az X-en azután, hogy hétfő este Washingtonban tárgyalt az amerikai elnökkel, és közös sajtótájékoztatójukon közölte: elfogadja Donald Trump közel-keleti béketervét.
Jóvátételi kölcsön nyújtását javasolta Ukrajnának az Európai Bizottság elnöke kedden Brüsszelben.
Donald Trump amerikai elnök szerint Tony Blair, az Egyesült Királyság volt miniszterelnöke csatlakozni szeretne a Gázát felügyelő nemzetközi testülethez, amely az amerikai terv szerint véget vetne a háborúnak.
Friedrich Merz német kancellár hétfőn kijelentette, hogy Európa „nem háborúzik Oroszországgal, de már nem is él békében vele”.
Moldovában többséget szerzett a Nyugat-barát Cselekvés és Szolidaritás Párt (PAS) a parlamenti választáson, ami nyomán enyhülhet a feszültség, de a Kreml megpróbálja visszaszerezni a befolyását – mutatott rá a Krónikának Barabás T. János elemző.
A Gázai övezet „terrormentességét”, a békét vállaló Hamász-tagoknak amnesztiát, fogolycserét, minden harc leállítását és a túszok elengedését, illetve kiadását is tartalmazza Donald Trump amerikai elnök béketerve.
Európa környezeti állapota nem jó, az éghajlatváltozás és a környezetkárosodás közvetlenül veszélyezteti Európa versenyképességét, amely a természeti erőforrásoktól függ – közöle jelentésében az Európai Unió környezetvédelmi ügynöksége.
Nincs olyan csodaszer, amely most megváltoztathatná a ,,kijevi rezsim helyzetét” a frontokon – jelentette ki Dmitrij Peszkov. A Kreml szóvivője hétfőn arra reagált, hogy Ukrajna amerikai Tomahawk manőverező repülőgépeket kaphat.
Visszakéri a néhány éve megvont moldovai állampolgárságát Traian Băsescu volt román államfő.
1 hozzászólás