
Fotó: Rostás Szabolcs
Rekordmeleg nyártól és a tavalyiakhoz hasonló erdőtüzektől tartanak Görögországban, ahol az elmúlt rekordmeleg tél is „komoly figyelmeztetést” jelent.
2024. június 05., 17:462024. június 05., 17:46
Görögország „nagyon nehéz” nyárra számít erdőtüzek tekintetében, a tavaly nyárihoz hasonló, pusztító erdőtüzektől tartanak a hatóságok és a szakemberek – írta a News.ro az AFP-re hivatkozva. „Senki sem tudja pontosan megjósolni, hogy milyen időjárási körülményekkel kell szembenéznünk. De bármilyenek is legyenek, keményen kell majd küzdenünk” – fejtette ki Vaszilisz Kikilíasz klímaválsággal és polgári védelemmel foglalkozó miniszter az AFP-nek adott interjúban.
A pusztító tüzek tavaly júliusban tomboltak a kéthetes hőhullám alatt, amely a leghosszabb volt, amit valaha is feljegyeztek az országban. Emiatt Görögország történetének legnagyobb evakuálási akciójára kellett sort keríteni: 20 000 ember, főként turisták kényszerültek elhagyni otthonukat vagy a Rodosz szigetén található üdülőhelyeket. A Peloponnészosz-félszigeten található Gythionban tavaly 46 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála. A nyári hőhullámokhoz szokott mediterrán ország „a rekordmeleg telet” élte át – mondta el Costas Lagouvardos, az athéni csillagvizsgáló igazgatója.
„Azt tapasztaljuk, hogy azokban az években, amikor a hőmérséklet magas, ami egyben szárazságot is jelent, hatalmas tüzek keletkeznek” – mutatott rá Costas Lagouvardos. Tavaly augusztusban a török határhoz közeli Dadia nemzeti parkban keletkezett hatalmas tüzet az EU-ban valaha feljegyzett legpusztítóbb tűzvésznek minősítették. „Ez hatalmas felkiáltójel” – mondta a csillagvizsgáló igazgatója. Az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport (IPCC) szerint
Fotó: Kocsis Károly
„Amióta az erdőtüzeket tanulmányozom, nem emlékszem, hogy az évnek ilyen korai szakaszában ennyire meleg lett volna. Ez rendkívül aggasztó, mert azt mutatja, hogy egyre melegebb és szárazabb lesz az éghajlat” – nyilatkozta Theodore Giannaros, az Athéni Obszervatórium tűzmeteorológusa. Hozzátette, a kulcsfontosságú ökoszisztémák, amelyek eddig kevésbé voltak érzékenyek a tüzekre, fokozatosan sebezhetőbbé válhatnak. Január és május között a tűzoltóság szerint az erdőtüzek száma 28 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Április végéig ezer tüzet regisztráltak. A fenyegető helyzetet figyelembe véve Görögország lépéseket tett, és egy 2,1 milliárd eurós projektet mutatott be polgári védelmi infrastruktúrájának korszerűsítésére.
A hatóságok országos vészhelyzeti gyakorlatot is szerveztek a tűzoltók, a rendőrség és a mentőszolgálat bevonásával. A szakértők szerint azonban Görögországban a visszatérő probléma továbbra is a tűzoltásért felelős szolgálatok közötti koordináció hiánya.

A szélsőséges időjárási, éghajlati és vízzel kapcsolatos katasztrófák következtében 1970 és 2021 között több mint 2 millió ember halt meg 11 778 tragikus eseményben, és a gazdaságot mintegy 4,3 ezer milliárd dollárnyi veszteség érte – közölte a WMO.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
A Romániával való egyesülés több mint egyszerű B terv Moldova számára – jelentette ki Vasile Tofan moldovai miniszterelnök.
A Republikánus Párt az iráni háború miatt veszítette el a keddi félidős kongresszusi választásokat – ismerte be az amerikai alelnök.
Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a Nyitottakták.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.
Immár kormányszinten is reagált Románia Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnökének kijelentésére, amelyben azzal vádolta a romániai bevándorlókat, hogy kifosztják a német szociális rendszert.
Jókora pofont jelent Donald Trump elnök és a Republikánus Párt számára a keddi félidős kongresszusi választások eredménye, hiszen a demokraták mind a képviselőházban, mind a szenátusban átvették a többséget.
szóljon hozzá!