
Fotó: Giorgia Meloni/Facebook
Azonnal, további egyeztetések nélkül elfogadta a miniszterelnöki megbízatást Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FDI) elnöke az államfővel tartott újabb találkozón, a kormány szombat délelőtt tíz órakor teszi le esküt – közölte az elnöki palota főtitkára pénteken.
2022. október 21., 20:432022. október 21., 20:43
Giorgia Meloni személyesen olvasta fel sajtónak a miniszteri névsort. Az FdI két szövetségese, a Liga és a Hajrá, Olaszország (FI) adja a két kormányfő-helyettest. Egyikük Antonio Tajani, a FI politikusa, aki egyben a külügyminiszter is lesz, a másik Matteo Salvini, a Liga vezetője, aki a kikötőkért is felelős infrastrukturális tárcát vezeti majd. Utóbbi jelentős minisztériumnak számít annál is inkább, mivel a pandémia utáni gazdasági helyreállítási források jelentős része infrastrukturális beruházásokat fedez.
A gazdasági minisztérium élére Giancarlo Giorgetti, a Liga politikusa kerül, aki a korábbi Draghi-kormányban a gazdasági fejlesztésért volt felelős. Az új belügyminiszter Matteo Piantedosi prefektus, aki a volt belügyminiszter Matteo Salvini kabinetfőnöke volt. Védelmi miniszter lett a Giorgia Meloni egyik legközelebbi munkatársaként ismert Guido Crosetto. Szintén az FdI politikusa, Raffaele Fitto EU-ügyi tárca nélküli miniszter lesz, és a kohézióért és a gazdasági helyreállítási források felhasználásáért is felelős lesz.
Szakértői kormánytagnak számít Carlo Nordio nyugalmazott ügyész, aki az igazságügyi miniszteri széket kapta meg, és az egészségügyi miniszter, Orazio Schillaci orvos, a római Tor Vergata egyetem rektora.
A volt szicíliai kormányzó, Nello Musumeci vezeti a Dél-Olaszország felzárkóztatásáért felelős minisztériumot, amely mostantól a tengeri politika hatáskörét is megkapja. A gazdasági fejlesztési minisztérium új nevében az szerepel, hogy a vállalatokért és az olasz nemzeti termékek védelméért is felelős. A mezőgazdasági minisztérium nevében feltüntetik, hogy a tárca biztosítja az élelmiszerszuverenitást.
Az Olasz Testvérek vezette jobboldali koalíció nyerte a szeptember 25-i parlamenti választásokat. Az államfő csütörtökön és pénteken konzultált a pártokkal
„Rövid volt az idő, alig egy hónap telt el a választások óta: a választás eredménye egyértelműnek bizonyult, és gyors kormányalakításra volt szükség a belföldi és nemzetközi helyzet miatt, ami teljes jogú és működőképes kormányt sürgetett” – nyilatkozta Sergio Mattarella, aki köszönetet mondott Mario Draghi távozó kormányfőnek.
„Holnap letesszük az esküt, és utána mindannyian megkezdjük a munkát Olaszországért és az olaszokért” – írta közösségi oldalán Matteo Salvini.
Az új kormány jövő héten kér bizalmat a parlamentben.

Optimistának vallotta magát a kormányalakítással kapcsolatban Giorgia Meloni olasz miniszterelnök-jelölt csütörtökön, miközben október végére, november elejére várják a parlamenti választásokon győztes jobbközép kormány eskütételét.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!