2012. június 27., 08:232012. június 27., 08:23
A Le Parisien című lap beszámolója szerint az ügy május 14-én kezdődött, amikor a miniszter 68 éves édesanyja egy szupermarketben éppen bevásárolt, és nem vette észre, amikor a négyes két – 20, illetve 25 éves – női tagja kileste a pénztárnál, fizetéskor a PIN-kódját.
Kisvártatva a társaság egyik férfi tagja, a 24 éves Gabi-Ionel Petcu kilopta a nő táskájából a bankkártyát. A tolvajok nem tudhatták, hogy éppen a belügyminiszter édesanyját lopták meg. A kártya felhasználásával mintegy háromezer eurót tulajdonítottak el a bankszámláról, és akkor buktak le, amikor egy kerékpárkölcsönzőnél fizettek vele.
A bank ugyanis az ügyfél profiljához nem illő tranzakciót észlelve azonnal értesítette a nőt, aki letiltatta a kártyát. Az elkövetőket négy nappal később vették őrizetbe, amikor a l’Opéra negyed egyik divatáruüzletében egy holland nőt készültek ugyanúgy megrövidíteni, mint Valls édesanyját. A tolvajokat a bolt biztonsági őre buktatta le, aki észrevette, hogy a két nő feltűnően érdeklődik a holland ügyfél kártyájának kódja iránt. A románokat épp akkor érték tetten, amikor bedugták egy bankautomatába az akkorra már ellopott kártyát.
A rendőrség aztán az első lopás színhelyéül szolgáló üzletben és a kerékpárkölcsönzőnél folytatott mobiltelefonos beszélgetések listáját összevetve kiszűrte a mindkét helyszínen szereplő számokat, így azonosította az elkövetőket. A bíróság hétfőn este a korábban már lopás miatt hat ízben elítélt Gabi-Ionel Petcut tizenöt hónap szabadságvesztésre ítélte, míg három társának egy évet kell börtönben töltenie – ebből négy hónap felfüggesztett.
| Nemzetközi, román állampolgárokból is álló zsebtolvajhálózatot leplezett le az ír rendőrség az elmúlt két hét során – derült ki tegnapi híradásokból. A mintegy negyvenfős banda tagjai Nyugat-Európában tevékenykedtek, és pénztárcákat, maroktelefonokat és retikülöket loptak Dublin legforgalmasabb pontjain. |
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.