2011. február 06., 11:502011. február 06., 11:50
Újraindulnak a egyiptomi államvasutak leállított vonatai, minden vonalon közlekedik a kairói metró, ismét kapnak benzint a fővárosban működő, külföldi tulajdonban lévő benzinkutak, nem korlátozzák a vásárolható javak mennyiségét, kenyérből és gázból is van elégséges mennyiség, újranyitnak a bezárt hivatalok, a bankok többsége - idézte a minisztereket az állami televízió.
Az ellenzéki pártok a Tahrír téri tüntetők mögött állnak, de vasárnapig nem dőlt el, melyikük hajlandó a hatalom képviselőivel tárgyalni. Két régi párt, a Nemzeti Haladó Tömörülés Pártja és a Vafd után közölte, hogy kész részt venni a nemzeti párbeszédben a betiltott, de működő és nagy erőt felmutató Muzulmán Testvériség. Az erről szóló közlemény nem fedte fel, hogy mely időpontban és ki fog tárgyalni a részéről az újonnan kinevezett alelnökkel, Omar Szuleimánnal.
A muzulmán fundamentalisták nagyfokú taktikai felkészültségről tanúskodnak a megmozdulások központját adó Tahrír téren. A fáradhatatlan, de mégiscsak elcsigázott tiltakozó fiatalok között biztosítják az ellátást, enni- és innivalót osztogatnak, és békében megvannak világi honfitársaikkal, vagy akár a koptokkal, az egyiptomi keresztényekkel, akik egyébként az ország lakosságának becslések szerint közel tíz százalékát teszik ki. Nem kívánnak az előtérbe kerülni, ahogy vezetői mondják, nem akarják, hogy iszlám forradalomnak tűnjék a tiltakozó mozgalom.
Nincs szó továbbra sem arról, hogy a vegyes összetételű Tahrír téri tiltakozó mozgalom tagjai kit akarnak elnöknek. Mindannyian a közös követelést hangoztatják: mondjon le Mubarak, módosítsák az alkotmányt úgy, hogy tisztességes versenyt jelentő elnökválasztás legyen.
A rendszer szakértők szerint az időre játszik, de vasárnap a kifáradásnak nem látszottak a jelei a téren, ahol továbbra is ezrek maradtak a hűvös éjszaka ellenére.
Szombat este menesztették a kormányzó Nemzeti Demokrata Párt (NDP) vezetőségét, amit megfigyelők egymással ellentétes módon értelmeznek: egyes elemzők szerint azzal, hogy eltávolították pártfunkciójából Gamal Mubarakot, az elnök fiát - aki megszűnt az NDP gazdasági bizottságának első embere lenni -, az elnök ismét világossá tette, hogy komolyan gondolja ígéretét, miszerint fia nem indul a következő elnökválasztáson. Mások úgy látják: azzal, hogy az ellenzékkel jó kapcsolatokat ápoló Hoszám Badrávi lett a párt főtitkára (Szafvat es-Seríf helyett), és ő tölti be az ifjabb Mubarak által korábban elfoglalt helyet is, fokozódott az államfő elszigetelődése, immár pártján belül is.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.