
Ferenc pápa tavaly áprilisban fogadta magánkihallgatáson Orbán Viktor miniszterelnököt, akinek az országgyűlési választást követően a vatikáni látogatás volt az első hivatalos útja
Fotó: MTI/Vatikáni Média
Hivatalos állami látogatás keretében Magyarországra látogat tavasszal Ferenc pápa a Katolikus.ma portál információi szerint. Az értesülést budapesti kormányzati körökből megerősítették.
2023. február 23., 18:192023. február 23., 18:19
2023. február 23., 21:052023. február 23., 21:05
A katolikus portál csütörtökön közzétett cikke szerint a Szentatya több napos látogatása során Budapesten találkozik Orbán Viktor miniszterelnökkel és Novák Katalin köztársasági elnökkel, a diplomáciai testületek tagjaival, illetve az egyház képviselőivel, papjaival. Feltételezhetően a történelmi egyházak képviselőivel is találkozik.
A Katolikus.ma úgy tudja, hogy a pápalátogatás programja még nem végleges. Közölték, Ferenc pápa várhatóan szentmisét mutat be a Szent István-bazilikában, felkeres egy Mária-kegyhelyet és ellátogat Szegedre. Látogatása több olyan várost és települést is érinthet, ahol korábban katolikus egyházfő még nem járt.
A látogatás akkor válik hivatalossá, amikor a Vatikánban bejelentik. Ugyanakkor Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője a magyarországi kormánypártok balatonfüredi frakcióülése után tartott tájékoztatón megerősítette: a pápa április végén valóban Magyarországra látogat. A Szentatya 2021. szeptember 12-én járt Magyarországon, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét celebrálta.
Ferenc pápa 2022. április 21-én fogadta magánkihallgatáson Orbán Viktor miniszterelnököt, akinek az országgyűlési választást követően a vatikáni látogatás volt az első hivatalos útja. A miniszterelnök a találkozón hivatalosan is meghívta Ferenc pápát egy jövő évi magyarországi látogatásra. Ezt követően Novák Katalin köztársasági elnök 2022. augusztus 22-én járt magánaudiencián a pápánál, ahol a hivatalos meghívólevél átadására is sor került. Ferenc pápa a köztársasági elnök tájékoztatása szerint megerősítette látogatási szándékát, így elkezdődött a pápalátogatás előkészítése.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
1 hozzászólás