
Ferenc pápa Jakartában
Fotó: Facebook/Vatican News
Ferenc pápa eddigi leghosszabb, Délkelet-Ázsia és Óceánia országait érintő körútján kedden megérkezett Indonéziába, utazása első állomására.
2024. szeptember 03., 10:592024. szeptember 03., 10:59
2024. szeptember 03., 11:012024. szeptember 03., 11:01
A 87 éves katolikus egyházfő több mint 13 órás repülés után szállt le az olasz ITA Airways különgépéről Jakartában, ahol ünnepélyes tiszteletadással fogadták.
Indonézia a világ legnépesebb muszlim országa több mint 240 millió muzulmán vallású lakosával.
Ferenc pápa útjának további állomásain Pápua Új-Guineába, Kelet-Timorba és Szingapúrba is ellátogat. Joko Widodo indonéz államfő történelmi látogatásnak nevezte a pápa érkezését, és felidézte, hogy a katolikus egyházfő látogatását már régóta tervezik, de a pandémia miatt korábban nem kerülhetett rá sor. „Indonézia és a Vatikán egyaránt elkötelezett a béke és testvériség ápolásában, akárcsak az emberek jólétének biztosításában” – hangsúlyozta az elnök.
A pápa 45. külföldi látogatásának tíz napja alatt a különböző vallások békés egymás mellett élésére és a klímaválság elleni fellépésre kívánja ráirányítani a figyelmet.
Ferenc pápa hajlott korára, és egészségi állapotára való tekintettel utazásain már gyakran ül kerekesszékbe, és egyes külföldi látogatásai között is egyre hosszabb szünetet tart. Az egyházfő legutóbb egy évvel ezelőtt tett nagyobb utazást, amikor Mongóliában járt. Ferenc pápa délkelet-ázsiai és óceániai körútján mintegy 30 ezer kilométert tesz meg repülővel. A tervek szerint szeptember 13-án tér vissza Rómába. Szeptemberben még egy utazás szerepel a programjában: hazatérése után még Luxemburgba és Belgiumba is ellátogat majd.
Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.
Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
szóljon hozzá!