Hirdetés

Ferenc pápa: az idei betlehem a Szentföldön szenvedő gyerekekre emlékeztet

•  Fotó: Vatican Media

Fotó: Vatican Media

A Szent Péter téren felállított betlehem a Szentföldön élő testvéreinkre emlékeztet, elsősorban a gyerekekre, akik a legsúlyosabb árat fizetik a háborúért – mondta Ferenc pápa a vatikáni fenyőfát és betlehemet bemutató delegációnak tartott beszédében szombaton.

MTI

2023. december 09., 21:562023. december 09., 21:56

Kijelentette: miközben a jászolban az apró, szegény és védtelen gyermek Jézust csodáljuk, nem szabad megfeledkezni a Szentföldön élők tragédiájáról. Az egyházfő szombat délelőtt a Szent Péter téren felállított fenyőt és a mellette épített betlehemet adományozó tartományok képviselőit fogadta. A fenyőfa fényeit szombat délután kapcsolták fel. Megnyitották a tér közepén álló obeliszk mellett épített betlehemet is.

A huszonhét méter magas, ötvenhat éves fenyőfa az idén az északnyugati Piemont régióból, Macra hegyi település erdeiből érkezett: a térséget a tartomány elnöke, Alberto Cirio, Macra polgármestere, Valerio Carsetti, valamint a helyi püspök Cristiano Bodo képviselte. A fenyőt hétezer, fehér színű alpesi csillagvirág díszíti, amelyeket erre az alkalomra termesztettek. A havazás illúzióját akarják kelteni a Szent Péter téren. A fát vízkereszt ünnepe után újrahasznosítják.

Hirdetés

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy kis gesztusokkal lehet a teremtett világot védelmező ökológiai fordulatot megteremteni.

A fenyőfa állításának szokását a lengyel pápa, II. János Pál vezette be a Vatikánban 1982-től.
Az épületnagyságú betlehem, amely a hagyomány szerint a fenyő közelében áll, az idén a Lazio tartománybeli Rieti egyházmegye ajándéka. A városhoz közeli Greccióban rendezték meg először Jézus születésének jelenetét 1223-ban: Assisi Szent Ferenc nevéhez kötődik, aki a Szentföldről való visszatérése után terjesztette el ezt a karácsonyi hagyományt az akkori Itáliában. A legenda szerint Greccio egyik barlangjában idézte fel a születés jelenetét ott élő emberekkel.

A Szent Péter téri betlehemet Francesco Artese kézműves és munkatársai készítették. A barlangra emlékeztető építmény hét méter magas és százötven négyzetmétert foglal el. A Greccio környéki kegyhelyeket idézi azok középkori freskódíszítéseivel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés