Hirdetés

Ferenc pápa az egyik római börtönben nyitotta meg a második szent kaput

Ferenc pápa

A római börtön munkatársai a szent kapu makettjét mutatták be a pápának

Fotó: Vatican News

Az ajtók kitárása a szívek megnyitását jelenti a remény előtt – hangoztatta Ferenc pápa, aki a Szent Péter-bazilika után a római Rebbibia börtönben nyitotta meg a jubileumi szentév második szent kapuját csütörtökön.

Krónika

2024. december 26., 13:192024. december 26., 13:19

Ferenc pápa a börtön udvarán álló Miatyánk-templom ajtaját tárta ki. A pápa kerekesszékkel érte el a kaput, majd Benoni Ambarus római segédpüspök segítségével felállt,

megkopogtatta az ajtót, amely az érintésre megnyílt. Ezután misét mutatott be a templomban.

Hirdetés

Ferenc pápa emlékeztetett, hogy a jubileumi szentév első kapuját a Szent Péter-bazilikában nyitotta meg, és azt akarta, hogy a második kapu a börtönben nyíljon ki – számolt be az MTI.

„Szép dolog ajtókat kitárni, de még fontosabb mindennek az üzenete, mivel a szívek kitárását jelképezi. A nyitott szív testvériséget teremt. A megkeményedett szívek nem segítenek élni, a jubileumi szentév célja éppen az, hogy megnyissa a szíveket a remény előtt!

A remény soha nem csal meg! Ne veszítsétek el a reményt!” – mondta Ferenc pápa.

Úgy vélte, a remény kötélre kötött horgony, amelynek segítségével partot érhetünk, még akkor is, ha a kötélbe kapaszkodás néha megsebzi a kezünket. Remény nélkül az otthonok ablakai, ajtói is zárva maradnak, és a világból elveszik a gyengédség – tette hozzá az egyházfő. „Legyen béke a szívekben és a világban!” – jelentette ki.

Ez az első alkalom az egyház történetében, hogy a jubileumi szentév kezdetét hirdető szent kapuk egyikét börtönben nyitották meg.

Ráadásul Ferenc pápa két nappal a Szent Péter-bazilika után nyitott szent kaput a börtönben, megelőzve így a többi római bazilika kapunyitását. A templomban háromszázan tudtak helyet foglalni, köztük a római börtönkomplexumban büntetését töltő száz elítélt.

A szertartáson részt vett Carlo Nordio igazságügy-miniszter, Roberto Gualtieri római főpolgármester, Giovanni Russo, az olasz büntetés-végrehajtási intézetek főigazgatója, valamint több börtönőr és más dolgozó családjával.

A férfi rabok a szent kapu miniatúráját, a női elítéltek a börtön műhelyeiben készített olajat, kerámiákat, hímzett ruhákat, péksüteményt adták ajándékba a pápának.

A börtönőrök Krisztust ábrázoló olajfestményt ajándékoztak.

A Rebibbia az ország legnagyobb büntetés-végrehajtás intézete több mint kétezer rabbal: 1946-ban épült, négy különválasztott börtönépületből áll.

Többek között Mehmet Ali Agca török terrorista, II. János Pál merénylője is a Rebibbiában töltötte büntetését.

Ferenc pápa a 2016-os rendkívüli jubileumi szentévben a börtöncellák ajtajait „szent kapuknak” nevezte. Idei karácsonyi üzenetében is

szólt a börtönben levőkről, hangoztatva, hogy ők is „Isten fiai maradnak”.

Korábban, a jubileumi szentévet meghirdető A remény nem csal meg kezdetű bullában a pápa kiemelte az elítéltek és társadalmi visszailleszkedésük iránti figyelem jelentőségét.

Ferenc pápa Galéria

Ferenc pápa az egyik elítélttel a csütörtöki eseményen a római Rebbibia börtönben

Fotó: Vatican News

„A jubileumi szentév arra szólít, hogy a remény kézzel fogható jelei legyünk oly sok nehézségben élő fivérünk és nővérünk számára. A rabokra gondolok, akik megfosztva szabadságuktól, az elzárás terhe mellett minden nap tapasztalják az őket övező érzelmi ürességet, a rájuk vonatkozó korlátozásokat és nem ritkán, az irántuk való tisztelet hiányát” – írta Ferenc pápa.

Az egyházfő a kormányoktól amnesztiát vagy részleges büntetéselengedést szorgalmazott.

Ferenc pápa látogatása évfordulóra esik, mivel XXIII. János pápa 1958. december 26-án látogatta meg a Vatikánhoz közeli Regina Coeli (Mennyek királynője) nevű börtönt. Akkor az utóbbi számított az olasz főváros legnagyobb büntetés-végrehajtás intézetének, ahogyan most Rebibbia tölti be ugyanezt a szerepet.

2013-as megválasztása óta Ferenc pápa a világ tizenöt börtönét kereste fel.

A római Rebibbiában most járt harmadszor: 2015-ben a börtön új szárnyát látogatta meg, idén pedig a női elítéltek lábát mosta meg a nagycsütörtöki szertartáson.

korábban írtuk

„Megnyílt a remény kapuja mindenki számára”. Ferenc pápa megnyitotta a szentévet
„Megnyílt a remény kapuja mindenki számára”. Ferenc pápa megnyitotta a szentévet

Reményt sürgetett minden ember életében a háborúk, szenvedés, szegénység uralta világban Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott ünnepi misén mondott beszédében szenteste, amely a jubileumi szentév első eseménye volt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés