
Intolerancia. A karácsonyfa felgyújtása óriási felháborodást váltott ki a szíriai keresztények körében
Fotó: Videófelvétel
Több száz szíriai keresztény tüntetett kedden Damaszkuszban tiltakozásul amiatt, hogy felgyújtottak egy közterületi karácsonyfát a közép-szíriai Ham város közelében – közölte az AFP francia hírügynökség.
2024. december 24., 13:492024. december 24., 13:49
„Követeljük a keresztények jogait” – skandálták a tüntetők, miközben Damaszkusz utcáin keresztül vonultak. Több mint két héttel azután, hogy Hajat Tahrír as-Sám (HTS) iszlamista csoport vezette fegyveresek megdöntötték Bassár el-Aszad elnök rendszerét, a különböző városrészekből spontán módon összegyűlt emberek megmozdulásukon kifejezték elégedetlenségüket és félelmeiket.
A megbuktatott elnök a kisebbségek védelmezőjeként állította be magát a túlnyomórészt szunnita országban.
A tüntetések azután robbantak ki, hogy a közösségi oldalakra felkerült egy videó, amelyen csuklyás harcosok felgyújtják a karácsonyfát a Hama közelében fekvő, többségében ortodox keresztények lakta Szukalabiya településen. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű civilszervezet szerint a harcosok az Anszar al-Tauvíd dzsihadista csoport külföldi tagjai voltak.
Egy másik videón, amely a közösségi oldalakon terjedt el,
A fát másnap reggelre pótolják – tette hozzá papok mellett állva, miközben keresztény lakosok éljenezték szavait.
Az évek óta tartó véres háború által megosztott ország egyesítése, amelyben számos, egymástól eltérő felekezetű frakció és számos vallási kisebbség él, komoly kihívást jelent a HTS számára.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!