Nem léptetik vissza jelöltjeiket, de nem zárkóznak el a közös kormányzástól
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) országos elnöksége megerősítette korábbi döntését, miszerint nem javasolja jelöltjeinek a visszalépést a második fordulóban. Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese az elnökségi tagok és a versenyben maradt jelöltek csütörtök esti egyeztetése után ellenben közölte: ha valamelyik jelölt nem kíván indulni, ezt ne kommentálja, visszalépésének ne legyen kedvezményezettje. Hozzátette: ha a második fordulót követően ki lehet alakítani konzervatív értékek mentén egy kormányképes többséget, akkor az MDF nyitott lesz az együttműködésre. Hock szerint az MDF 46 állva maradt jelöltjéből 44 jelölt vett részt az egyeztetésen, s döntő többségük úgy nyilatkozott: indul a második fordulóban.
Az MDF számos országgyűlési képviselőjelöltje meg sem várta a párt vezetőségének döntését, már azt megelőzően bejelentette, hogy az országos választások második fordulójában visszalép a jobb pozícióban lévő fideszes jelöltek javára. Noha az MDF elnöksége hétfőn azt ajánlotta képviselőjelöltjeinek, ne lépjenek vissza a második fordulóban a megmérettetéstől, Dominkó Sándor Orosházán, Varga Zsolt Siófokon, Kenessey Miklós pedig Balassagyarmaton meghozta döntését. Egerben széles körű jobboldali összefogás jött létre, miután csütörtökön Demeter Ervinnek, a Fidesz helyi jelöltjének támogatására szólította fel a választókat a körzet MDF-es és MIÉP-Jobbikos jelöltje. Kelemen Csaba (MDF) és Gyulai Katalin (MIÉP-Jobbik) ugyan nem jutott be a második fordulóba, ám arra kérték a rájuk szavazókat, hogy a kormányváltás érdekében április 23-án támogassák a fideszes politikust. Demeter Ervin úgy vélte, a polgári oldal Egerben komoly esélylyel készülhet a második fordulóra, ugyanis az MSZP-re és az SZDSZ-re a választókerületben összesen 18 230-an szavaztak, míg a MIÉP-Jobbik Harmadik Út, az MDF és a Fidesz együttesen 18 105 szavazatot kapott, és szerinte a 125 voksnyi különbség ledolgozható. Az MDF-es Kelemen az „ország érdekével” indokolta lépését, és elmondta: már pártja hétfői tanácskozásán szorgalmazta az összefogást. Hirt Ferenc, a Fidesz Tolna megyei képviselőjelöltje szerint Dávid Ibolyának nincs támogatottsága Tamásiban, és esélye sincs nyerni, hiszen miközben ő múlt vasárnap 45,05 százalékkal végzett az első helyen, az MDF elnöke 12,80 százalékkal harmadik helyen áll az MSZP jelöltje után. Megtörtént az első lemondás is az MDF-ben a Fidesz iránti távolságtartás miatt: Szomolányi István, a párt balatonlellei szervezetének elnöke csütörtökön jelentette be távozását, közölve, hogy lemondott a kisebbik ellenzéki párt országos választmányának elnökségi tagságáról is. A somogyi politikus úgy vélekedett: „cserbenhagyni szövetségesünket árulás, az árulók jutalma a megvetés”, utolsó elnöki tevékenységeként pedig felszólította az MDF-re szavazókat és a tagokat, hogy a második fordulóban támogassák az állva maradt fideszes képviselőjelöltet. Ugyanakkor a magát „Antall Józsefet tisztelők körének” nevező, többek között a néhai miniszterelnök családtagjait is soraiban tudó, egyetemi tanárokból, akadémikusokból, művészekből álló csoportosulás a Fidesz és az MDF összefogására buzdított „Antall József irányadó céljainak életre keltése és megvalósítása” érdekében. Csurka István pártelnök viszont közölte: a MIÉP szervezetileg nem támogatja a Fidesz jelöltjeit az országgyűlési választások második fordulójában, számára az egyetlen lehetőség a választás bojkottja. Ugyanakkor a Fidesz csütörtökön bejelentette: a választások második fordulójáig már nem fog tárgyalni az MDF vezetésével, miután a fórum a második fordulós választási együttműködést, valamint a közös miniszterelnök-jelölt állítását egyaránt elutasította. Deutsch-Für Tamás kommunikációs vezető elmondta, a polgári oldal április 23. után nevezi meg közös kormányfőjelöltjét. Deutsch leszögezte: nem tartja elképzelhetőnek, hogy a polgári oldal második fordulóbeli győzelme esetén Dávid Ibolya vezesse a közös kormányt. Hozzátette: ha a Fidesz hetven egyéni körzetben sikerrel jár a második fordulóban, akkor „ezer százalék”, hogy Fidesz–MDF–KDNP-kormány alakul Magyarországon. Orbán Viktor szerint a második választási fordulót követően a Fidesznek és az MDF-nek akkor is tárgyalnia kell egymással, ha a Fidesz kormányra kerül, illetve ha ellenzékben marad. Reagálásában Dávid Ibolya MDF-elnök közölte, majd a választás éjszakáján meglátják, szükséges-e az együttműködés a Fidesszel. „Csinálja végig a kampányt a Fidesz, s ha meg tudja fordítani a választás jelenlegi eredményét, akkor kiderül, szükség van-e együttműködésre, vagy nem” – szögezte le Dávid Ibolya, addig nem látva lehetőséget a közös kormányzásra a Fidesszel, amíg az elvekben meg nem egyeznek. Élesen bírálta az MDF-et Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke, kijelentve: „Antall József megfordul a sírjában, ha az MDF elutasítja” a Fidesszel való együttműködést. Krónika
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!