
Rossz este. Miközben hivatala mentegetni próbálja Bident, a felmérések Trump előnyét mutatják
Fotó: CNN
A Fehér Ház értékelése szerint Joe Bidennek „rossz estéje volt” múlt héten csütörtökön, amikor az idei elnökválasztási kampány első elnökjelölti televíziós vitáját tartották – ezzel reagált Karine Jean-Pierre elnöki szóvivő a történtekre.
2024. július 03., 09:312024. július 03., 09:31
Az elnökjelölti vitát követő első fehér házi sajtóértekezlet középpontjában az elnök állapota és szereplésének következményei álltak.
A szóvivő hangsúlyozta: maga Joe Biden is elismeri, hogy nem fiatal, és nem beszél olyan gördülékenyen, mint régen, valamint lassabban jár, ugyanakkor tudja, miként kell az amerikai emberek érdekében teljesíteni. Karine Jean-Pierre az elnök életének eseményeire utalva azt mondta, hogy
Az elnök egészségi állapotára vonatkozó kérdésekre a szóvivő úgy reagált, hogy Joe Biden átfogó orvosi vizsgálatának eredményeit a Fehér Ház évente nyilvánosságra hozza, így történt ez idén februárban is, de további, a kognitív képességekre vonatkozó vizsgálatot az elnök orvosai nem tartanak szükségesnek. A szóvivő egyben megerősítette a sajtóértesüléseket, hogy
Június 27-én Atlantában 90 percen keresztül stúdióközönség nélkül tartották a demokrata és republikánus elnökjelölt első idei televíziós vitáját a CNN televízió szervezésében. A közvetlenül az esemény után készült felmérés szerint
A vita után több demokrata politikus és demokratákhoz közel álló médiumok, valamint anyagi támogatók is sürgették Joe Biden visszalépését, ugyanakkor Kamala Harris alelnök, és a képviselőház demokrata vezetői is támogatásukról biztosították Joe Bident elnökjelöltként.
Kedden megjelent egy újabb közvélemény-kutatás, amelyet a június 27-i vitát követően készítettek. A CNN megrendelésére június 28-30. között készült országos felmérés szerint
Szintén kedden jelent meg a USA Today felmérése, amely 5 indulót feltételezve 41 százalékos Donald Trump-támogatottságot mutat, míg Joe Bidennek 38 százalékot jelez előre, és Robert F. Kennedy Jr. is kapna 8 százaléknyi voksot országos összevetésben.
Ugyanez a kutatás két hónappal korábban az elnök munkájának elfogadottságát 40 százalékra tette.
Szintén június 28-30. között készült a Harvard-Harris hétfőn megjelent felmérése, ami az elnök munkájának elfogadottságát 40 százalékra mérte, míg elutasítottságát 57 százalékra. Az elnökjelöltek közötti versenyben a Harvard-Harris felmérése Donald Trump 52 százalékos vezetését jelezte Joe Bidennel szemben (48 százalék).
Az orosz kormány felhatalmazta a védelmi minisztériumot, hogy felmondja az Oroszország és Románia, valamint több tucat más NATO-tagállam között fennálló katonai megállapodásokat.
A nemzetegyesítés fontos pillanatának nevezte Orbán Viktor magyar miniszterelnök hétfőn az M4-es Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti szakaszának átadását.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője lett – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság.
Az elmúlt három napban Floridában az Egyesült Államok, Európa és Ukrajna tisztségviselői között az Oroszország ukrajnai háborújának befejezését célzó tárgyalások középpontjában az álláspontok összehangolása állt – jelentette ki vasárnap Steve Witkoff.
Nem javítják a megállapodás esélyeit az Ukrajnára vonatkozó amerikai béketerven Kijev és Európa által végrehajtott változtatások – jelentette ki vasárnap Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.
Advent utolsó vasárnapján a Vatikánban minden készen áll az ünnepekre, amelyek rendkívülinek számítanak, mivel a XIV. Leó pápa vezette első karácsony egybeesik az egy évvel ezelőtt Ferenc pápa indította jubileumi szentév lezárásával.
Az európai egészségügyi hatóságok figyelmeztetést adtak ki az Európai Unió piacára került hamis koronavírus- és influenzatesztekkel kapcsolatban – számolt be a G4Media.
Vasárnap tömeges fegyveres támadás történt egy Johannesburg közelében fekvő településen, Dél-Afrikában – közölte a helyi rendőrség.
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.
szóljon hozzá!