Hirdetés

Fátylat borítottak a „Schengen-fejezetre”: Ausztriában tárgyalt Nicușor Dan államfő

Schengen

Fátylat rá! A „Schengen-fejezet” után új idők jönnek az osztrák–román kapcsolatokban Christian Stocker és Nicușor Dan szerint

Fotó: presidency.ro

Nicușor Dan államfő megbeszélést folytatott szombaton Salzburgban Christian Stocker osztrák kancellárral.

Krónika

2025. július 27., 11:212025. július 27., 11:21

2025. július 27., 19:462025. július 27., 19:46

A találkozó elején a román elnök megköszönte a meghívást, majd azt mondta, „a Schengen-fejezetet” követően a két országnak együtt kell működnie. „A Duna-stratégia jó lehetőség erre” – tette hozzá.

Mint köztudott, Románia idén január elsejei schengeni csatlakozása korábban éppen az osztrák vétó miatt késett.

Hirdetés

korábban írtuk

Forgatja a kést a sebben Nehammer: „Románia fontos gazdasági partner, de a schengeni övezet nem működik, így nem bővíthető”
Forgatja a kést a sebben Nehammer: „Románia fontos gazdasági partner, de a schengeni övezet nem működik, így nem bővíthető”

Udvarias formulába csomagolva ugyan, de ismételten határozottan elutasította Karl Nehammer osztrák kancellár Románia és Bulgária teljes körű schengeni csatlakozását.

Nicușor Dan hivatalos látogatáson tartózkodik Ausztriában, ahova családja is elkísérte – írta az Agerpres. Pénteken, az Alexander Van der Bellen osztrák elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón az államfő azt mondta, hogy

„egy viszonylag feszült időszakot” követően új fejezet nyílik a két ország kapcsolatában.

Arról is beszámolt, hogy megbeszélésük középpontjában a kétoldalú gazdasági kapcsolatok és a Duna menti országok számára kiváló gazdasági lehetőséget jelentő Duna-stratégia állt, de az osztrák társadalomba jól integrálódott román közösségről is tárgyaltak.

Nicușor Dan látogatása szombat este zárult, amikor is az államfő részt vet a Julius Caesar Egyiptomban című Händel-opera bemutatóján.

korábban írtuk

Nicușor Dan az osztrák elnökkel folytatott találkozón: itt az ideje új fejezetet nyitni a kétoldalú kapcsolatokban
Nicușor Dan az osztrák elnökkel folytatott találkozón: itt az ideje új fejezetet nyitni a kétoldalú kapcsolatokban

Nicușor Dan államelnök pénteken Salzburgban kijelentette, hogy itt az ideje „új fejezetet nyitni” az Ausztriával való kétoldalú kapcsolatokban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés