Sürgősen cselekedni kell, hogy a menekült gyermekek ne válhassanak az emberkereskedők áldozataivá - jelentette ki az Európa Tanács emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó szakértői csoportja (GRETA) pénteken.
2017. július 28., 15:322017. július 28., 15:32
A szakértői csoport a 4. emberkereskedelem elleni világnap alkalmából kiadott nyilatkozatában humanitárius válságnak nevezi a gyermekeket érintő emberkereskedelmet Európában, ezért
A csoport hangsúlyozta: a tagországoknak többet kell tenniük az emberkereskedelem megelőzéséért és a gyermekek kizsákmányolása ellen, s elegendő forrásokat kell biztosítaniuk a gyermekvédelmi rendszereknek, s elő kell segíteniük a családegyesítést is.
Az Európa Tanács tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy
kényszerházasságra vagy bűntettek elkövetésére kényszerítik őket.
A szakértők továbbá aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy Európában sok menekült és menedékkérő gyermek él tranzitzónákban, határokon kialakított táborokban, gyakran a védelem vagy segítségnyújtás teljes hiánya, korlátozott integrációs lehetőségek közepette. Az ellenséges magatartás nehézségeket okoz azoknak a gyermekeknek, akik az emberkereskedők hálózatai elől menekülni kívánnak - hangsúlyozták.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!