
Fotó: Facebook/ CGTN Africa
Észak-Korea Moszkva oldalán áll az Ukrajnához tartozó területek Oroszországhoz csatolásának ügyében, mely a nemzetközi joggal szemben áll, és a világ országai éles kritikákkal illették.
2022. október 04., 11:212022. október 04., 11:21
2022. október 04., 11:422022. október 04., 11:42
Az elcsatolás előtt Donyeck, Herszon, Luhanszk és Zaporizzsja megyék területén tartott látszat-népszavazások Phenjan szerint „összhangban vannak az ENSZ alapokmányával” – idézte a KCNA észak-koreai állami hírügynökség egy magas rangú kormánytisztviselő keddi kijelentését. Cso Csol Szu, az észak-koreai külügyiminisztérium nemzetközi szervezetekért felelős igazgatója hozzátette,
Oroszország és Szíria után Észak-Korea júliusban a világon harmadikként ismerte el Donyeck és Luhanszk ukrajnai területek oroszbarát szakadár népköztársaságainak függetlenségét.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!