Hirdetés

Erdélyi magyar összefogás

Számos európai parlamenti politikussal és az Európai Bizottság képviselőivel is tárgyal brüsszeli útján az erdélyi magyar közélet szinte minden szegmensét képviselő öttagú küldöttség Brüsszelben. A delegáció a háromszintű autonómia igényéről, az oktatás é

Gazda Árpád

2006. március 22., 00:002006. március 22., 00:00

Eredményesnek nevezte eddig a romániai magyar közélet szinte minden szegmensét képviselő küldöttség brüsszeli látogatását Szilágyi Zsolt, a Magyar Polgári Szövetség választmányi elnöke, a Duna–Tisza Társaság brüsszeli irodájának vezetője. Szilágyi Zsolt Tőkés László királyhágómelléki református püspökkel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökével, Sógor Csaba RMDSZ-es szenátorral, Kató Bélával, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökével és Bodó Barnával, az Erdélyi Magyar Civil Szervezetek Szövetsége és a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnökével együtt utazott hétfőn háromnapos látogatásra az Európai Bizottság és az Európai Parlament székhelyére. Megbeszéléseiken a szatmárnémeti EMNT-nagygyűlésen elfogadott Erdélyi Memorandumba foglalt követeléseket ismertették a tárgyalópartnereikkel, és tájékoztatták őket az EMNT céljairól, a háromszintű autonómia igényéről, az oktatás és a csángók helyzetéről. A küldöttség az Európai Parlament (EP) liberális, néppárti és szocialista frakcióinak magyar képviselőin kívül tárgyalt még Elmar Brok külügyi bizottsági elnökkel, Nelly Maesszal, a zöld frakció alelnökével és Millán Monnal, a külügyi bizottság egyik néppárti tagjával. A tervek szerint megbeszéléseket folytatnak az Európai Bizottság képviselőivel.
„Tárgyalópartnereink a Romániáról szóló májusi országjelentés előtt értékelték az első kézből kapott információkat, és nyitottnak mutatkoztak kéréseink iránt. A küldöttség nagy előnye az összefogás, hiszen a civil szervezetek és az egyházak mellett az RMDSZ és az MPSZ is képviselteti magát” – nyilatkozta lapunknak Szilágyi Zsolt. Mint mondta, a román EP-megfigyelők részéről nem tapasztaltak semmilyen ellenséges magatartást, mint amilyenek a Bolyai Kezdeményező Bizottság brüsszeli útját vagy egy csángókról szóló dokumentumfilm bemutatását övezték. Ennek ellenére tisztázniuk kelle tt több „pontatlan információt” is. „Emiatt is értékeltük úgy, hogy szükség van az erdélyi magyarság ügyeinek hangsúlyosabb brüsszeli képviseletére. Tárgyalásainkon felvetettük a restitúció ügyét is, mert Románia hiába példálózik az EU előtt a visszaszolgáltatási törvényekkel, ha azokat a gyakorlatban nem alkalmazzák megfelelően” – tette hozzá az MPSZ politikusa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés