Hirdetés

Erdély kiemelt helyszíne a nemzetiösszetartozás-napi programoknak

•  Fotó: Forrás: Tóth Péter Lóránt

Fotó: Forrás: Tóth Péter Lóránt

Számos program várja az érdeklődőket az idén pünkösddel egy időpontra eső június 4-i nemzeti összetartozás napja alkalmából határon innen és túl.

MTI

2022. május 30., 13:572022. május 30., 13:57

2022. május 30., 13:592022. május 30., 13:59

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta: szinte nincs olyan település, ahol ne tartanának megemlékezéseket; az év különlegessége, hogy a magyarság legnagyobb szakrális ünnepe, a csíksomlyói pünkösdi búcsú éppen a nemzeti összetartozás napjára esik. „Tekintettel a különleges egybeesésre, Csíksomlyó és általában Erdély idén kiemelt helyszíne lesz a nemzeti összetartozás napi rendezvényeknek” – ismertette.

Az államtitkár kitért arra, hogy az év elején a Magyarság Házával karöltve meghirdették a Tamási Áron-emlékévet, így az idei június 4-i események szorosan kapcsolódnak majd a 125 éve született nagy íróhoz, illetve az emlékévhez.

Hirdetés

Ötödik alkalommal szervezik meg a pünkösdi lovas zarándoklatot, amelynek célja a lovas hagyományok ápolása, erősítése, az összmagyarság imaüzeneteinek eljuttatása Csíksomlyóra – mondta el a politikus. Közlése szerint a világ minden tájáról, a Kárpát-medencéből és a diaszpórából is érkeznek imaüzenetek mindazoktól, akik személyesen nem lehetnek jelen.

Idén a háború miatt kiemelt jelentőségű a békéért szóló imák eljuttatása, amelyeket az oltár előtt helyeznek majd el – hangsúlyozta az államtitkár, jelezve: az idei búcsú jelmondata: Pax et Bonum – Béke és Jóság. Potápi Árpád János emlékeztetett: e napon a tragikus kimenetelű első világháborúra és az azt követő békeszerződésre emlékeznek. Hozzáfűzte, a nemzet számára azóta is szinte megemészthetetlen történelmi eseményről van szó, s ez még inkább így volt a kortársak számára.

Felidézte azt is, hogy június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés 2010-ben törvényben nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává. A parlament a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. A törvénnyel az Országgyűlés megerősítette Magyarország elkötelezettségét a magyar nemzet tagjai és közösségei kapcsolatának fenntartása és ápolása mellett. „Az elmúlt 100 év minden nehézsége ellenére itt vagyunk, megmaradtunk” – hangoztatta az államtitkár.

Kitért arra, hogy az egész magyar nemzetben megerősítették a nemzeti összetartozás-tudatot, és „ma büszkén vállaljuk magyarságunkat itt, Magyarországon és az utódállamokban mindenütt”. Szerinte a most felnövekvő fiatalok sokkal inkább értik és tudják, mi az, hogy Trianon, mi az, hogy határon túli magyarság. Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója közölte: hétfőn indul a pünkösdi beszélgetéssel az egyhetes kulturális programsorozatuk. Az egyes programhelyszínek Budapest mellett Csíksomlyó, Farkaslaka, Gyergyóremete, Gyimesfelsőlok, Madéfalva lesznek.

Június 3-án, pénteken kora reggel Budapestről, a Keleti pályaudvarról útnak indul a csíksomlyói búcsúba a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz, azaz az össznemzeti zarándokvonat, amelyet idén a Tamási Áron-mozdony húz majd, csatlakozva a emlékévhez.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés