2013. február 06., 06:592013. február 06., 06:59
A fideszes Bagó Zoltán gratulált a Cseh Köztársaság újonnan megválasztott államfőjének, ugyanakkor reményét hangoztatta, hogy Miloš Zeman meg fogja változtatni véleményét a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban.
Zeman a választási kampányban élesen kikelt vetélytársa, Karel Schwarzenberg külügyminiszter ellen, aki szerint, ha ma hajtanák végre a II. világháború után a csehszlovákiai németek és magyarok jogfosztását kimondó dekrétumokat, akkor azok elrendelői az emberiesség elleni bűnöket elbíráló hágai törvényszék előtt találnák magukat. Bagó azt várja Zemantól, hogy segítsen a „nürnbergi típusú” beneši dekrétumoknak a szlovák jogrendből történő eltávolításában.
Mészáros Alajos szlovákiai magyar néppárti képviselő arról beszélt, hogy Szlovákia alkotmánya kimondja, senki sem fosztható meg állampolgárságától akarata ellenére, ám egy módosítás értelmében a hatóságok zaklatják azokat, akik a szlovák mellett más uniós tagország állampolgárságát is felveszik, mint például a szlovákiai magyar kisebbség tagjai a magyart. Sajnálatosnak mondta, hogy a szlovák alkotmánybíróság „elsősorban politikai okokból” mindmáig habozik állást foglalni. Mészáros szerint az EU-ban az állampolgárság kérdésében a német megoldást kellene követendő példának tekinteni, ahol a kettős állampolgárság általánosságban ugyan nem elfogadott, viszont egy másik uniós tagállam állampolgárságának a felvétele megengedett.
A néppárti Tőkés László kisebbség-, illetve keresztényellenes megnyilvánulásokat tett szóvá. Mint mondta, Törökországban az örmény holokauszt gyászos emlékét idézi az a – keresztény térségben elkövetett erőszakos támadássorozat, amely halálos áldozatokat is követelt. Tőkés kitért arra is, hogy a múlt héten Temerin szerbiai városban újból történtek erőszakcselekmények, amelyeknek ártatlan magyar fiatalok voltak az elszenvedői. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy mindkét ország EU-tagjelölt, márpedig a tagsági kritériumok egyike a kisebbségek védelme.
Írásbeli kifogással élt egy szlovák európai parlamenti képviselő, Jaroslav Paska az Európai Parlament petíciós bizottságánál, mert a testület befogadta a szlovákiai magyarok szlovák állampolgári jogai mellett kiálló petíciót – mondta a petíció egyik benyújtója, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján. Kiemelte: a szlovák állam „megpróbálja megtorpedózni” petíciójukat arra hivatkozva, hogy Szlovákiában jogszabályban rendelkeztek a kettős állampolgárság kizárásáról. A petíciót európai uniós polgárként benyújtó Lomnici Zoltán – aki a felvidéki, magyar állampolgárságot felvevő Gubík Lászlóval adta be a dokumentumot – felhívta a figyelmet arra: iratuk nem azt a törvényt támadja, amely kizárja a kettős állampolgárságot Szlovákiában, hanem azt állítják, „egy olyan ország, amelynek az alkotmánya garantálja, hogy senkitől nem vehetik el a szlovák állampolgárságát akarata ellenére, és mégis megteszik (...) az nem jogállam”. Annak a véleményének adott hangot, hogy „az anyaország nem tűrheti, hogy a határon kívül élő magyarokat a hatóságok zaklassák”, mert a magyar alaptörvény rögzíti: Magyarország felelősséget vállal a határon túli magyarokért. Utalt arra, hogy petíciójukban bemutatták: a szlovák hatóságok zaklatják azokat, akik nyíltan vállalták, hogy felvették a magyar állampolgárságot. Kiemelte, a petíciós bizottság jogilag korrektnek mondta a dokumentumot, de „nincsenek illúzióik”, mert tudják, hogy „politikai döntés születik majd Brüszszelben”. Kérdésre elmondta: a nemzetközi közvéleményt folyamatosan tájékoztatják az aktuális történésekről, Gubík László Zürichben, Romániában és a tervek szerint az Egyesült Államokban is beszél majd ügyükről, amely az emberi jogsértéseket igyekszik orvosolni. Megemlítette azt is, hogy tudomásuk szerint 35 szlovákiai magyar veszítette el eddig állampolgárságát azért, mert felvette a magyar állampolgárságot, közülük nyolcan vállalták a nyilvánosságot, és további négyszáz más (német, osztrák, lengyel, amerikai) kettős állampolgárságú ember is erre a sorsra jutott Szlovákiában.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.